Sajtó 2010

| 2020 | | 2019 | | 2018 | | 2017 | | 2016 | | 2015 | | 2014 | | 2013 | | 2012 | | 2011 | | 2010 | | 2009 | | 2008 | | 2007 | | 2006 | | 2005 | | 2004 | | 2003 | | 2002 | | 2001 | | 2000 | | 1999 | | 1998 | | 1997 | | 1996 | | 1995 | | 1994 | | 1993 | | 1992 | | 1991 |


Magyar napot tartott a párizsi Radio Nova

kultura.hu 2010.05.30.

Sűrű hétvégén van túl a Párizsi Magyar Intézet: elkészült az új moziterem, elindult az irodalmi weboldal, megjelent a francia-magyar kölcsönhatásszótár és többszáz magyar könyv fogyott a 30. Párizsi Könyvvásáron. Vasárnap pedig egész nap magyar zenéket sugárzott a Radio Nova.

A párizsi hallgatók a mai Magyarországot fedezhették fel vasárnap délután a francia Radio Nova hullámjain. Egyik ismert műsorvezetője, Bintou Simporé négy órán keresztül osztotta meg a stúdiót a Tilos Rádió DJ-jével Maróthy Tomával. A Tilos ajánlásával a magyar népzene sajátosságainak bemutatása kapcsán játszottak például a Csík zenekartól, de elemezték az Irie Maffia stílusát is. A műsorvezetők Pécsről, 2010 Európa Kulturális Fővárosáról, az ott megrendezendő eseményekről és a Párizsi Magyar Intézet (PMI) programjairól is hírt adtak.

"A PMI szervezte együttműködésnek köszönhetően az éter hullámain keresztül sok százezer ember tudhatott meg többet Magyarországról és a magyar kultúráról egyetlen nap alatt. A rendezvényeinkre 'csupán' néhány százan férnek be, így ez kivételesen jó lehetőség volt a magyar kultúra promóciójára" mondta az ötletgazda Ecsedi-Derdák András, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója.


Éljen a funk!
Keddenként a hatvanas–hetvenes évek zenéitől hangos a belvárosi Csendes
nol.hu 2010.04.03.

A kávéház vigasztal, ápol és eltakar – írta egykor Molnár Ferenc, ilyenformán tehát a kávéház volna a haza, és hát egy író mi mást írhatna az irodalmi kávéés papír-, valamint tintamérő helyekről, a hírlapok valódi műhelyeiről. Hiszen hálás. A kocsmákról már más maximák vannak forgalomban, a lehúz-altat-befed hármas egysége elég népszerűnek mondható, ez is egy hazafogalom, ha úgy vesszük.
![Kérni is lehet, habár ri...](http://static.nol.hu/media/picture/51/93/27/000279351-9263-330.jpg "Kérni is lehet, habár ritkán érkeznek a témába vágó kívánságok")

Kérni is lehet, habár ritkán érkeznek a témába vágó kívánságok Reviczky Zsolt képe
De kocsma és kocsma között jelentős különbségek lehetnek, aminthogy vannak is, egy rákosrettentői resti és egy belvárosi kultúrkocsma között például, bár előbbi is lehet meghitten szörnyű, dekadensen világi, l.: otthonos.

A Ferenczy utcai Csendes Létterem egy megelőző inkarnációjában étterem volt, ahol – hogy a Kultúrpart című portál szerzőjét idézzük – „piros népi filcmellényben hozták ki a tatár bifszteket a büdös hónaljú pincérek”. Most már nincsenek izzadó főurak, és hiányoznak az egykor Fiume néven irodalmi kávéházként fungáló helyről az írók is – bár ez utóbbira nem vennénk mérget, mert ki tudja például, hogy ott, az a húszas éveiben járó, jegyzetfüzetébe elmélyülten körmölő kislány nem az Új Magyar Nagyregényhez vázlatol-e éppen. Vagy esetleg hogy a kettővel mellettünk lévő asztalnál hevesen vitázó két srác nem az ideális tárcanovella sajátosságait illetően csap-e össze.

Amúgy nincs is olyan, hogy ideális tárcanovella.

A Csendes tele van, úgyhogy egyből rácáfol a nevére: hangos. És tapasztalat, hogy majdnem mindig tele van. Szamosi Péter, a hely programszervezője azt mondja, épp a mai, a keddi az egyik legerősebb klubnap, ilyenkor van a Magyar Hangja című sorozat, amelynek keretében DJ-k régi (rendszerint kis-) lemezeket játszanak. A sorozatot a Budapest Brakecsokkerz nevű DJ-csoport tagjai, Haze, Kanadakáosz, Shuriken és Suhaid indították el, az ötlet pedig, hogy az ő „posztolásukkal” heti fix est legyen a projektből, nem sokkal a Csendes megnyitása után vetődött fel.

– Idővel kicsit „kikoptak” a srácok, de jöttek a helyükre újak, fiatalok, második generációs Tilos-DJ-k, mint Gandharva, Von Yodi, mindannyian lemezgyűjtők. De beszélhetnénk Hanglemezbarátról is, vagy a Fúzió rádiós Bemről, aki gramofonkollekcióját mutatja be időről időre nálunk – így Szamosi. Vagyis vetésforgóban működik a klub, az összekötő kapocs a lemezlovasok között: a régi magyar kislemez. Legyen az funk, soul, beat vagy éppen dzsessz. A közönség egy része tudatos törzslátogatója ezeknek az esteknek, hiszen ma Budapesten nincs olyan rendszeres klub, ahol a vendég biztosra veheti, ha beül, az ántivilág zenéire sörözhet, borozhat, miegyéb. Sok külföldi is eljön ide, nekik egyes tárgyakról szabályosan kiselőadást kell tartani, mert nem nagyon értik az enteriőrt. A nyugati, főleg az amerikai fiataloknak nagyon furcsa a viszonyuk a régmúlt rekvizítumaihoz, idegen nekik ez a fajta hagyományőrzés – tudom meg Szamosi Pétertől.

Utcanévtábla a Tátika utcából, csillárról lógó gumimalac, falra applikált próbababa műkezéről lógó gumipatkány, anatómiai torzó és kifacsart asztali lámpa az ablakban, képek, játék babák műanyagból és fából – mintha egy csapat punk beszabadult volna egy Triál áruház végkiárusítására + lomtalanítás, aztán a falra vitte volna a leleteket. A Csendes „belsőépítésze”, a festőként, tervezőgrafikusként és szobrászként is funkcionáló Zsili elmondja, a hely üzemeltetőjével, Gazdag Dezsővel nagyon egymásra találtak, mikor azt tervezgették, hogyan nézzen ki belülről az egykori kávéház: mindketten megszállott tárgygyűjtők és lomtalanítók ugyanis. A két gyűjtemény is egymásra talált tehát. Zsili nem érzi úgy, hogy feláldozta volna a kollekcióját: azt mondja, a tárgyak jobb helyen vannak itt, mint otthon, a játékok és a falfestmények remekül kiegészítik egymást. És amúgy is keresték a helyüket.

– És megtalálták? – kérdjük.

– És megtalálták. Tíz után pár perccel a DJ pakolni kezd, tarka takaró kerül a Pioneer lemezjátszókra, véget ér a Magyar Hangja hivatalos programja, nehogy csendháborításba csússzon az este. A kedd estéért most DJ Von Yodi, azaz Fonyódi Ákos felelt. Ő is a Brakecsokkerz nyomán talált rá a hatvanas–hetvenes évek magyar zenéire, talán nyolc éve töltötte le a Tilos honlapjáról a csoport Leszámolás című mixét, s noha azelőtt is a korszak (főként nyugati) zenéivel foglalkozott, akkor döbbent rá, hogy a magyar vonalon is akadnak nagyszerű muzsikák, sőt.

– Sokkal izgalmasabbnak találom a korabeli zenéket, mint a maiakat, az elektronika valahogy nem hoz lázba – mondja Von Yodi, aki egyébként nem előre összerakott szettel készül az ilyen estékre, mindig ad hoc dönti el, mit tesz fel. És egyáltalán nem bánja, ha megtalálják néha kérésekkel – ha tudja, teljesíti is őket. Ritka egyébként, hogy valaki a témába vágó kívánsággal jön, Tiestót gyakrabban kérnek, mint gondolnánk, néha pedig vicces-horror párbeszédek is akadnak. – Volt, aki azt mondta, ha nem akarok lófejet találni az ágyamban, azonnal rakjak fel dzsesszt. Miközben két órája csak dzsessz szólt… –mondja mosolyogva, aztán megnyugtat: a túlnyomó többség barátságos. Von Yodi egyaránt gyűjt kisés nagylemezeket, de nagyon válogatós, nem célja, hogy összegyűjtse a kor összes zenéjét, fő beszerzési forrásai rendszerint antikváriumok, ócskapiacok és használt lemezboltok. Egyik legnagyobb fogása Kovács Kati Többé ne telefonálj című kislemeze, és nagyon szeretné egyszer magáénak tudni a Neoton első, Bolond város című anyagát, ami még nem diszkó, hanem kőkemény beat. Na meg a Jazz Antológia összes részét… A zenei múlthoz való fordulás különben elég ritka a fiataloknál, nem túl vonzó életpálya az ilyen műfajú parti DJ-zés, inkább kivételnek számít.

– De azért éljen a funk! – így Von Yodi nevetve.

Reviczky Zsolt


Marslakó a túróképessége határán
nol.hu 2010.03.17.**

„Törökkanizsán születtem, legalábbis így hívták a települést, amikor Magyarország még olyan volt, mint a matricákon” – vág bele élettörténetébe Igor Lazin. A keserű iróniával telt mondat nyomán azonnal magyarázatba kezd: az autók sokaságán feszülő embléma háborút üzen, mivel másképp nem rekonstruálható az ott ábrázolt állam. A 46 éves férfi pedig viszolyog az efféle mondandótól; ösztönösen menekül az öldöklés elől.

Igor 1992-ben érkezett Magyarországra, amikor a délszláv konfliktus még nem lépett a legvéresebb szakaszába. A vajdasági fiatal az önkéntes távozás előtt az újvidéki televízió díszlettervezőjeként dolgozott, korábban elvégezte már a belsőépítész szakot a képzőművészeti egyetemen. Igaz, utóbbit nem éppen gyermekkori álma megvalósulásaként élte meg. Bár kölyökkorától kezdve rajzolt, amikor tehette, édesapja afelé terelte, hogy hobbiját racionális formában élje ki, értsd: legyen építész. Csakhogy a fiú kapcsolata a matematikával minimum ellentmondásosnak tekinthető, így alternatíva után kellett néznie: maradt a „képző” meg a belső tér.

Mármint az iskolában, tudniillik Igor egyetlen napot sem dolgozott a félig „apja választotta” szakmában. A diploma megszerzését követően jó állást kapott a helyi tévénél, ennek nyomán szépen élt ebben az időszakban. Nem sokáig tartott azonban Igor életének e periódusa, merthogy hirtelen megcsapta a céltalan öldöklés szele. Ám sehogyan sem értette, miért kellene lövöldöznie olyanokra, akik között lehet barátja, akár korábbi szomszédja is; egyáltalán emberekre, akik ugyanolyanok, mint ő. A megúszhatatlannak tetsző katonáskodás elől elmenekült hát a magyar fővárosba. Család? Barátok? – vetődik fel a kérdés; Igor nem kertel: „Nem érdekelt semmi. Nem akartam meghalni”.

A fiatal férfi Budapesten azonnal kapcsolatot talált egy, a Tilos az Á nevet viselő underground szórakozóhelyen szerveződött társasággal; Igor egyszeriben olyan embereket ismert meg, akiket éppen ugyanazon dolgok izgatták az életben, mint őt. Első itteni évét annak szentelte, hogy újdonsült barátai segítségével megismerje a fővárost. Mármint éjszaka... Túlzottan könnyű dolga nem volt, hiszen nem nagyon beszélt magyarul.![](http://nol.hu/lap/arcok/20100317-marslako_a_tisza-partrol#)
Népszabadság Teknős Miklós

Igor 1992-ben érkezett Magyarországra, amikor a délszláv konfliktus még nem lépett a legvéresebb szakaszába. A vajdasági fiatal az önkéntes távozás előtt az újvidéki televízió díszlettervezőjeként dolgozott, korábban elvégezte már a belsőépítész szakot a képzőművészeti egyetemen. Igaz, utóbbit nem éppen gyermekkori álma megvalósulásaként élte meg. Bár kölyökkorától kezdve rajzolt, amikor tehette, édesapja afelé terelte, hogy hobbiját racionális formában élje ki, értsd: legyen építész. Csakhogy a fiú kapcsolata a matematikával minimum ellentmondásosnak tekinthető, így alternatíva után kellett néznie: maradt a „képző” meg a belső tér.
Mármint az iskolában, tudniillik Igor egyetlen napot sem dolgozott a félig „apja választotta” szakmában. A diploma megszerzését követően jó állást kapott a helyi tévénél, ennek nyomán szépen élt ebben az időszakban. Nem sokáig tartott azonban Igor életének e periódusa, merthogy hirtelen megcsapta a céltalan öldöklés szele. Ám sehogyan sem értette, miért kellene lövöldöznie olyanokra, akik között lehet barátja, akár korábbi szomszédja is; egyáltalán emberekre, akik ugyanolyanok, mint ő. A megúszhatatlannak tetsző katonáskodás elől elmenekült hát a magyar fővárosba. Család? Barátok? – vetődik fel a kérdés; Igor nem kertel: „Nem érdekelt semmi. Nem akartam meghalni”.
A fiatal férfi Budapesten azonnal kapcsolatot talált egy, a Tilos az Á nevet viselő underground szórakozóhelyen szerveződött társasággal; Igor egyszeriben olyan embereket ismert meg, akiket éppen ugyanazon dolgok izgatták az életben, mint őt. Első itteni évét annak szentelte, hogy újdonsült barátai segítségével megismerje a fővárost. Mármint éjszaka... Túlzottan könnyű dolga nem volt, hiszen nem nagyon beszélt magyarul.
Nyelvproblémák ide vagy oda, Igornak munkát kellett találnia, mert tartalékait felélte. Ismerősei révén eljutott a számos nemzetközi díjjal kitüntetett filmes, Varga Csaba stúdiójába. A bemutatkozó látogatásra magával vitte néhány korábbi alkotását, minekutána a főnök felvette, az első közös filmjüket pedig már társrendezőként jegyezték. Igor néhány évet dolgozott az ismert rendező mellett, önállóan megalkotta első sikeres animációs filmjeit, majd két kollégájával elhagyta a céget; a hármak új vállalkozásba fogtak. A trió azóta is sikeresen menedzseli a My-Film nevű céget, amely – bár számos sikeres projekten túljutott már – a nagyközönségnek bizonyára egy boci életre keltése nyomán lett ismert. A társaság nevéhez fűződik ugyanis a Kistehén Tánczenekar születését megelőző film, illetve az ennek alapján elkészült Sziget-reklám megalkotása. Történt, hogy Kollár-Klemencz László, a tulajdonosok egyike megmutatta Igornak az első „tehenes” zenét, mire ő rajzolt hozzá egy kisfilmet, amely parádés karriert futott be az interneten. Ennek nyomán kérték fel az alkotókat a Szigetfesztivál reklámjának elkészítésére.

Bár a citált történet filmes sztori, a mindennapi munka mégiscsak a reklámról szól. Efféle munkákban is kiélheti kreativitását a rajzoló, így felvetődik a kérdés, hogy a szakember melyik művére a legbüszkébb, a válasz azonban korántsem evidens: „A reklámkészítésben a munkát és a kihívást tisztelem, az üzenetet már kevésbé”. Akad azonban, ami többről szól az életben, mint a pénz: az, „ami egyedi, ami a munkán túl van.” Azaz: „Amikor kiradírozod a hétköznapokat az agyadból és csak alkotsz”. Nem olyan régen szervezett egy kiállítást a műveiből, több könyv is megjelent már az illusztrációival, most éppen egy képregényen dolgozik.

Szilágyi Kornél, alias Igor Buharov rendező egy közös munka kapcsán került kapcsolatba Igorral, de kettőjük viszonya hamar barátságba fordult. A filmes Lazin „művészi periódusairól” is szót ejt: „Igor különféle fázisokban él, azaz aktuális hangulata határozza meg, alkot-e vagy éppen hallgat”. Ugyanakkor „a mindennapokban nincs nyoma az ilyesféle időszakoknak, azaz a végtelennek tetsző beszélgetésekre, a spontán bulikra mindig kapható”. Egyébként pedig: „Válogat. Amit egyszer kiválaszt, legyen az munka, rajz, grafika, azt hihetetlen erővel és fantáziával végzi el vagy formálja meg” – összegez Szilágyi. Azért akad, amit nem utasít vissza sohasem: Igor állandóan illusztrál, így a ceruza mindig a keze ügyében marad.

Akárhogy is, de a rajz unos-untalan felbukkan Igor kapcsán. Nem véletlenül: „Mások elmennek focimeccsre, sétálnak a városban, én pedig rajzolok. Szerelmes vagyok a tíz ujjamba, a ceruzába, a papírba...”

Meg a Tiszába. Csak ritkán találkoznak, mert bár Igor gyerekkorában még a folyó partján töltötte szabadidejét, továbbá már tízévesen átúszta a folyót, ma „szárazföldön” él. Egy éve, hogy kiköltözött Piliscsabára. Néha napokat tölt el ott anélkül, hogy Budapestre utazna; a multimédia forradalma nyomán otthonról is dolgozhat. Igaz, akadnak kötelező programok, amelyekre kénytelen a fővárosba autózni. Például két műsort is vezet a Tilos Rádióban, az egyik minden szerda reggel jelentkezik.

Egyébként meg most lelt új hobbira a színpadon. Az egész úgy kezdődött, hogy barátja megkérte: játsszon el egy kis szerepet a filmjében. Na ja, orosz katonát kellett életre keltenie: az akcentus adott volt. Ettől lökést kapva elment egy társulatba, amellyel már több alkalommal fellépett, de az igazi premier csak most következik: az első klasszikus formában előadott darab bemutatójára készül a Táp Színházban.

Hazatalált. Gondoljuk mi. De a Szerbiából ideszakadt, majd karriert épített negyvenes férfi, akinek mindkét gyermeke Magyarországon született már, némiképp bonyolultabbnak látja a helyzetet: „Büszke vagyok arra, hogy magyar és szerb állampolgár vagyok, de a nyelv, a kultúra valamelyest mindig elválaszt a magyaroktól. Szerbiába hiába próbáltam hazatelepülni, nem ment. Leginkább azért, mert az eltelt idő nyomán a baráti kapcsolatok is meglazultak”. Akkor, hát? „Talán marslakó vagyok. A Földön sehol sem vagyok igazán otthon. Vagy éppen mindenhol.”

Talán inkább az utóbbit igazolja a történet, amelyet Pohárnok Gergely filmes mesél: „Valami szerelmi bánata volt éppen, sétáltunk a pesti utcákon, egyszer csak megszólalt: »Gergő, tudod, én úgy érzem, hogy elérkeztem túróképességem határára.« Egyszerre volt tragikus és vicces. Hiába tud remekül magyarul, olykor akadnak ilyen elszólásai. Persze, próbáltam komolyan venni, hiszen ha az ember barátja ilyesmit mond, az ijesztő és szomorú, de nem tudtam megállni röhögés nélkül. Igorral ilyen helyzetben is gond nélkül lehet nevetni”.

Nem csoda. Már éppen búcsút veszek Igor Lazintól, amikor a találka végén amúgy fogvégről megjegyzi: „Lehet, hogy az egész életem egy hobbi”.


A zeneszelektor
nol.hu 2010.03.16.

Palotai Zsolt, vagy ahogy a többség ismeri: Dj Palotai a budapesti éjszaka nehezen kiismerhető, szenvtelennek tűnő alakja. Igazi mackós pókerarc, látszatra szenvtelenül pakolgat a lemezjátszók mögött, közben nagyon is ízléssel, érzéssel, energiával teszi ezt. Szimpatikusan szelíd fanatizmussal, szerénységgel és alázattal. Pedig a hazai undeground tánczenei kultúra abszolút doyenje, a néhai Tilos az Á nevű kultúrkocsma egyik megálmodója és üzemeltetője, máig a Tilos Rádió zenei atyja. Nem mellesleg minden idők egyik legnagyobb honi zeneszelektora. Aki közel az ötvenhez is megmaradt naprakésznek, mi több, előremutatónak.

„Győrben, ahol felnőttem, labdarúgófutballbíró édesapám és kozmetikus édesanyám révén mindenki ismert. Tizennyolc évesen ez elől menekültem Pestre. Most meg látom a tizennégy éves lányomon, hogy neki sem lehet könnyű, hogy az utcán folyamatosan rám köszönnek, lassan korosztálytól függetlenül az emberek” – meséli átlagos nyolcadik kerületi lakásában a számítógép előtt ülve, közben a szemével a monitort pásztázva, hogy épp milyen friss zenék érkeznek. Küldenek neki szinte a világ minden pontjáról, Japántól Amerikán át egészen a „nyóckerig”, a legtöbbször még megjelenés előtti vagy kereskedelmi forgalomba egyáltalán nem kerülő mixeket, felvételeket. Amelyek aztán az elektronikus színtéren még ma is viszonyítási pontoknak tekinthető partijain, rádióműsoraiban válnak közkinccsé.

![A Facebookot vagy a Twit...](http://static.nol.hu/media/picture/01/17/26/000261701-5326-330.jpg "A Facebookot vagy a Twittert nem is értem. Abból a világból, ahonnan én jövök, még rólunk jelentettek a megfelelő emberek. Ma meg mindenki magáról jelent.")

Népszabadság Móricz Simon

A Facebookot vagy a Twittert nem is értem. Abból a világból, ahonnan én jövök, még rólunk jelentettek a megfelelő emberek. Ma meg mindenki magáról jelent.**Palotai több szempontból is az utolsó mohikánok egyike. Például abban, hogy a legutolsók között tért át az analógról a digitálisra. Évtizedekig cipelte partiról partira, rádióműsorról rádióműsorra többszörösen túlsúlyos lemeztáskáit, akkor, amikor mások már rég CD-ről vagy laptopról dolgoztak. Azután pár éve megműtötték a lábát, közel sem bírta úgy a cipekedést, kénytelen-kelletlen ő is megtért, de a szoftverrel mixelő DJ-k korában még változatlanul füllel és kézzel végez mindent. Az éjszakai élethez a megfelelő állóképességet amúgy a sportból hozta. Abba meg gyakorlatilag beleszületett. Édesapja Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó, nemzetközi hírű futballbíró, de az egész család tele van válogatott szintű sportemberrel. Tinédzserként maga is futballozott, Pölöskeiékkel rúgta együtt a labdát az ifiben, később átállt a kosárlabdára és a teniszre. Közel húsz évig sportolt versenyszerűen. A Testnevelési Főiskolát mégsem tudta befejezni: egy komoly sérülés miatt pályamódosításra kényszerült.
Aztán jött a rendszerváltás, a Tilos az Á, és a mindent felülíró zene.

„Az én fiatalságom még arról szólt, hogy vártuk, teljen az idő. 1989-ig nem sok minden történt itthon. Na jó, néha kijártunk Erdélybe táncházba, különösképp Gyimesbe, ahol a lakodalmak a legzúzósabb drum&bass partival is felérnek. Idehaza megmentünk dzsesszklubba, Dreschre, Szabadosra, plusz néztük a filmeket. Az öcsém disszidálása miatt csak 1987-ben kaptam újra útlevelet, akkor fedeztem fel magamnak Amszterdamot, ott meg a de Kroeg-ot, azaz a Kocsmát, amibe a barátaimmal annyira beleszerettünk, hogy az első adandó alkalommal megcsináltuk a párját Budapesten.”
Ez a pillanat 1989 szilveszterén jött el, ekkor nyílt meg aMikszáth téren az egykori Bakony étterem helyén a Tilos az Á,mely hamarosan a korszak első számú hazai kultúrkocsmája lett. Benne a zenét a kezdetektől Palotai Zsolt biztosította, nemcsak azért, mert abból a társaságból messze neki volt a legnagyobb, egyben legkülönlegesebb összetételű lemezgyűjteménye, hanem talán azért is, mert zeneileg mind közül ő volt a legnyitottabb. Nemzedéktársaihoz hasonlóan ő is rockon, punkon, új hullámon szocializálódott, közel a harminchoz azonban felfedezte magának az elektronikus tánczenét, s az elmúlt két évtized gyakorlatilag ennek a műfajnak a népszerűsítésével telt el. Az első tíz évben hobbiként, azóta hivatásként. S már a Tilos az Á-ban ugyanaz motiválta, ami később a rádióműsoraiban és a partijain: megmutatni, más is van.
Igyekezett naprakész maradni, nála fanatikusabban senki sem túr heti rendszerességgel lemezek között, fülel, hallgat, rendszerez. Mint mondja, fiatal korában a leginkább a könyvekből és a filmekből lehetett tájékozódni. Ma a zene a legfontosabb médium, abból lehet a legpontosabban megérteni a kort.

Persze, csak zenében igyekszik naprakész maradni, az új kor egyéb kihívásai már kevésbé érdeklik. „A Facebookot vagy a Twittert nem is értem. Abból a világból, ahonnan én jövök, még rólunk jelentettek a megfelelő emberek. Ma meg mindenki magáról jelent. Hogy éppen mit csinál és miért. Nemrég amerikai hiphoperekkel játszottam, közülük az egyik folyamatosan nyomogatta a mobilján a rajongóknak az üzeneteket. Csak éppen azokkal nem foglalkozott, akik ott álltak körülötte.”

Palotai legendás lemezgyűjteménye anno nemcsak a Tilos az Á zenei bázisát adta, hanem az annak holdudvarából 1992 augusztusában kinövő Tilos Rádióét is. Amelynek alapítói közül persze már régóta ő az utolsó mohikán, az újabb és újabb hullámok képviselőit idővel felszívta a média/üzleti élet. De erre ő csak legyint, mondván, nem az a fontos, hogy milyen a Tilos, hanem az, hogy még létezik. Reklám nélkül, korlátlan szerkesztői szabadsággal. Ami, ugye, a mai médiavilágban gyakorlatilag képtelenség.

Persze az ő pályája sem folyamatos sikersztori, a mából mégis elégedetten tekint visszafelé. Hogy azért mégiscsak játszott ő uralkodóknak, minisztereknek, hercegeknek, hívták Európa, sőt a világ számos országába, a legfrissebb invitálás épp most érkezett Amerikából, az 1986 óta működő Burning Manre. S ezt sem ügyes marketingnek vagy kitartó promóciónak köszönheti, hanem pusztán annak, hogy az egyik szervező nemrég Budapesten járt és letévedt az egyik bulijára.

Ezek a meghívások persze mindig kellő kihívások is.Meg olyan megoldandó feladatok, mint például egy New York-i kávéházban vasárnap délután kettőtől ötig játszani. „A brooklyniHalcyonba körülbelül ötvenen férnek be, de olyan hangrendszer fogadott, ami itthon egyik klubban sincs, és olyan zenét játszhattam, amit különben máshol sosem. Közben a helyen minden berendezési tárgy eladó volt, ott függött rajta az ár, ha fizettél, vihetted. Fél óra elteltével egyszer csak összecsomagolták a mellettem lévő asztalt, gondoltam, táncolni akarnak, de nem – valaki kifizette. Majd jött a következő asztal, és azt is beárazták. Ettől folyamatosan változott a hely. A buli végén pedig a mosogató nénitől a jól szituált üzletemberig sokan odajöttek hozzám. A gyerekek meg ott táncoltak az apjukkal. Volt olyan, aki az ott lévő kis lemezboltból hívott meg: bármit választok, ő fizeti. És mindez a meglepetés nem egy péntek éjszakai bulin ért, hanem vasárnap délután.”

Mondhatni, Palotai életműve nélkül értelmezhetetlen a honi underground tánczenei kultúra. Persze, amikor ő indult, a kilencvenes évek elején, még sokkalta könnyebb volt kitűnni a mezőnyből. De számára a megmérettetés ma is napi drill. Egyfelől évről évre cserélődik a közönsége, jönnek az újabb és újabb generációk, másrészt ő nemcsak az első soroknak játszik, hanem figyeli, hogy a táncparketten kívül mi történik. Mint mondta: „Az első sor tudja, mit vár tőled, és te is, hogy ők mit tőled. A friss impulzusok azonban mindig a perifériáról jönnek”.


A bossanova mellé jól csúszik az irodalom

rigo.hu 2010.02.28.

Nem halt ki a hangjáték, ennek bizonyítására sorozatunkban olyan hangjátékokra hívjuk fel az olvasók figyelmét, amelyek ötletes megvalósításuk vagy esetleg más egyéb miatt többet tudnak a hangoskönyveknél. Második cikkünkben egy különösen nyomasztó, és épp ezért nagyon izgalmas hangjátékról lesz szó, amit a Tilos Rádió nagyjából kétfős kommandója készített Parti Nagy Lajos Hősöm tere című regényéből. Különlegessége, hogy az író maga olvassa fel művét, nem is akárhogy. A Tilos stúdiójában az alkotókkal beszélgettünk: főleg a főbuherátor Sanyi mesélt, de néha a technika embere, Atesz is besomfordált. A hangjáték bónusz trackekkel letölthető oldalunkról.
Fotó: Hektor

Sanyi a Tilos stúdiójában


KI SANYI?

Sanyi (aka Kovács Kinga) irodalmi műsorok szerkesztője és aktív dj. A Tilos Rádióban irodalmi (vasárnapi váltásban az Irodalmi Lépegető és a Kelta Karó, melyekben hangfoszlányokat és -darabkákat ölt egybe különböző irodalmi témák mentén) és zenés (péntek este) műsora is van. A soliT csoport néven alkotó Tilos-közeli emberekkel hét éve rendez élő multimédiás felolvasóesteket Parti Nagy Lajos és mások szövegeiből. A Turai Tamás-szerkesztette Mixmag-sorozatban a Petőfi Rádió három irodalmi összeállítását készítette. Akárcsak mindenki a Tilosnál, más munkákból tartja fenn magát: a Merlin és a Cinetrip-bulik kreatív szövegírója, webszerkesztője, valamint rezidens dj-je. Beceés művészneve szerinte azért ragadt rajta az idők során, mert olyan "férfias" dolgokkal foglalkozik, mint a bakelitek, kb. 14 órát ül a laptop előtt, és bár segítőkész, nem a nőkre jellemző háziasságal van megáldva.

A Hősöm tere csak egy a kábé öt hangjáték közül, amit Parti Nagy Lajossal csináltatok, az ő szövegeiből. Hogy jött ez a kapcsolat Parti Naggyal?

Hú ez hogy is volt? Vajna Balinak (Lee Unflyable néven Sanyi vizuáltechnikáért felelős alkotótársa a szerk.) Vida Tóni (a Tilos Rádió Tordas Party című műsorának gazdája a szerk.) adta azt a kazettát, kiselejtezték a könyvtárból. Csak Parti Nagy hangja van rajta, teljesen oldszkúl hangoskönyv. Eredetileg egy négyrészes sorozat egyik darabja volt, Magos György szerkesztette, Kis brutáliák volt a címe. Közben addigra mi már csináltunk egy multimédiás felolvasóestet Peter Finch brit költővel a Merlinben, ami annyira jól sikerült, hogy gondoltuk, jó lenne csinálni ilyet magyar szerzővel is. Mivel addigra már a kazetta miatt a hallgatókkal együtt teljesen rákattantunk Parti Nagyra és a hangjára, írtam neki egy levelet, hogy lenne-e kedve ilyesmit csinálni. Nagyon aranyos volt, ő is meghatódott, mi is meghatódtunk: egyből visszaválaszolt, hogy jaj gyerekek, nagyon örülök, természetesen érdekel. Így csináltuk meg a Nemulasch-t, az volt az első közös munkánk, novellaés versfüzér zenével és vetítéssel, 2003-ban. A Nemulasch után Lajos hozta föl, hogy van a Hősöm tere című regénye, és mi lenne, ha azzal folytatnánk. A Magyar Rádiót régebben már megkereste ezzel, akik színészekkel akarták felolvastatni, azt pedig ő nem akarta. Tehát ő is kapva kapott az alkalmon, meg mi is.

És benned felmerült, hogy a Hősöm tere jobb lehetne mással, akár színészekkel?

Kerestek már meg ilyen ötlettel, legutóbb a Tilos mesések mondták, hogy A vak murmutér-t meg lehetne csinálni, megvannak hozzá a felolvasók. De Parti Nagy pont az, akivel nem. Ha már jól olvas föl, akkor csak vele, mással eszünkbe sem jut.

Lehetett volna hasonlóan dramatizálni, mint Vajdaiék az Utas és holdvilág-ot, az is tud nagyon jó lenni, ha jó a dramaturg.

Igen, de szerintem azt inkább holt költőkkel és írókkal kell csinálni. Ha kortárs, élő íróval lehet dolgozni, azt ki kell használni. Ráadásul Parti Nagy élvezi és fontosnak tartja, hogy olyanokhoz is eljutnak az írásai, akik még nem vették kezükbe könyv formában. És így olyan tálalásban kerül a hallgatók elé, ahogy ő elképzeli, olyan hangsúlyokkal.

És hogy zajlott a felvétel?

A Tilos stúdiója akkor még a Kultiplexben volt, de ott nem lehetett felvenni a hangot, mert túl zajos volt, ezért kedves barátaink közbenjárására egy irodát szereztünk egy hétvégére. Parti Nagy ott olvasta fel két nap alatt az egészet. A kész anyag körülbelül 12-14 óra, vagyis ha kiszámolod, látod, hogy elég hamar ment. Lajos profi, tök jól olvasta, nem vétett sok hibát.

(Atesz) Meg ha hibázik, akkor tudja, mennyit kell visszamenni, és rögtön mondja tovább.

Akkor nem is kellett instruálni, hogy Lajos, menjünk vissza oda, vagy légyszi ezt most kicsit másképp olvasd?

Nem, nem. Iszonyú érdekes, ő előre kottát ír magának. Minden be van jelölve a szövegben, itt kell levegőt venni, itt lejjebb vinni a hangsúlyt stb.

Ki van pingálva a szöveg?

Igen, és így tökéletesen fel tudja olvasni akárhányszor. Hogyha Nemulasch-szerű élő felolvasóestet csinálunk, Lajos akkor is küldi előre, hogy pontosan hány perc és hány másodperc, amit fel akar olvasni. Leül stopperral és leméri. Nekem csak el kell olvasnom, hozzá képzelnem a hangját, átérezni a hangulatot és kulcsszavazni-jegyzetelni. Így nagyjából be tudom lőni a szükséges zenéket, nagyon nagy meglepetés nem érhet. Mondjuk mindig ér, mert nagyon érdekesen olvassa fel a kétértelmű dolgokat, sose lehet érezni előre. A fejedben érted, de nem tudod, hogy érzékeltetnéd legjobban kifelé, és ő mindezt a legtermészetesebben megoldja. Ha csúszik a tempó, arra az a módszerünk, hogy van valami kis összekötő hanghatás, például madárcsicsergés vagy zaj.

Ez nagyon fura, mert az írók nem arról híresek, hogy jó előadók lennének, sőt inkább ellenkezőleg.

Erre szokta mondani, hogy felolvasni meg lehet tanulni, ő se tudott mindig, nem így születik az ember. Szerencsénk van, "mi már így kaptuk".

PARTI NAGY LAJOS: HŐSÖM TERE (hangjáték)

_Galambszárnyak suhogásával és burukkolással indul a Parti Nagy Lajos __Hősöm tere című regényéből készült hangjáték, azonnal tudjuk, pesti bérházban vagyunk, a lichthofban randalíroznak az állatok. A 2000-ben megjelent regény a korunkról készült legbizarrabb könyv formájú szatíra, egyben leghívebb pillanatfelvétel is. Lajos, az író egyszer csak arra lesz figyelmes, szomszédai nagyon zajosak. A Tubica-házaspárról egyre furcsább dolgok derülnek ki, szándékaik nem egyértelműek. Csatornák és padlásterek körül készülődik a titkos diktatúra. Lajos már nem tudja menteni a bőrét, a Tisztabúza éjszakáján nála is kopogtatnak._

A baljóslatú, már-már horrorisztikus történethez annyira passzol szerzőjük mély, hátborzongatóan nyugodt hangja, hogy aki még nem olvasta, annak ajánljuk, csakis e hangjáték formájában vegye magához az alkotást, sokkal komplexebb élmény. Az író élvezetes előadásában kortárs irodalomból hátborzongató thriller lesz, alig várod a folytatást. Az effekt és hangkulissza kevés, legalábbis nem kiugróan hangsúlyos (az interjúból kiderül, szándékosan), de a faltól falig érő zenék rengeteget hozzáadnak a szöveghez, hangulatilag és élvezeti értékben egyaránt. Hogy úgy mondjuk, a bossanova és Nino Rota mellé észrevétlenül csúszik a kortárs irodalom.

Fotó: Hektor

Zenéjét összeállította és rendezte: Sanyi (Kovács Kinga)
Dramaturg: Turai Tamás
Hang-designer: (Bósza) Atesz
Felvételi asszisztens: Klinkó Gyuri
Gyártásvezető: Mujzer András
Tilos Rádió produkció
Egy kattintással lejátszhatod, vagy jobb egérgombbal rákattintasz,

"Cél mentése másként" ("Save target as"), és már indul is a letöltés.

*************
*****
*

Pár nap alatt felolvasta a szöveget. De a részek elején te mondod, hogy kapaszkodj?

(Atesz) Igen, a felkonf, az a Sanyi. (nevet) De az utómunka.

(Sanyi) Volt egy hosszabb körünk utána, mert túleffekteztük. Ahogy Vili is pszichedelikusan szétzúzta az Utas és holdvilág-ot, mi is tettünk bele sok visszhangot meg mindent. Majdnem kész voltunk, de éreztük, hogy valami nem jó, teszteltük másokon is, és valahogy a visszhangtól túl lassú lett az egész. Ahogy a Parti Nagy olvassa, eleve nagyon hipnotikus, nem kell más rá. Nagy levegővétel, és újra nekiestünk.
Fotó: Hektor

Rengeteg zenét használsz fel. Hogy választod ki, melyik jó mi alá?

Mindig vittem be lemezeket egy-egy epizódhoz, aztán több napon és héten át hallgattuk a stúdióban, próbálgattuk össze, és amelyik megtetszett nekünk és a stúdióban épp velünk együtt hallgató tilososoknak, barátainknak azokat felvettük. Aztán jött a neheze. Mindig van több olyan zene is, ami illik a témához, a hangulathoz. Sokat gondolkozom én is azon, hogy mitől is függ, hogy épp melyik tűnik a legjobbnak, és általában arra jutok, hogy a legerősebb befolyás a "soktényezős véletlen". Épp mit vettem, milyen a hangulat, milyen film, zene ugrik be róla stb.

Iszonyatosan nehéznek képzelem, hogy annyi zene van a fejedben, amit valahogy rendszerezni kell. A gépeden vannak ilyen folderek, hogy melankolikus zenék meg vidám, dinamikus zenék, vagy hogy csinálod?

A polcomon vannak, meg a földön hosszú sorokban. Az a legnehezebb, amikor a fizikai térben kell keresni a zenét. Egy számítógépen csak beírja az ember a kulcsszót, és előbb-utóbb meglesz, amit keres. A bakelit meg azért nagy előny, mondjuk az írott CD-vel szemben, mert színe van, borítója, és ahhoz is kötöd a tartalmát. Nagyjából emlékszel, mikor játszottad utoljára, hogy azóta visszakerült-e a kategóriájába, vagy esetleg az ágy végének döntött sorban van...

És honnan vettétek a hangeffekteket, például a galamb-burukkolást meg a mentőautó-szirénát?

A Tilosból lehet kölcsönözni hangfelvevőt, amivel rendszeresen járok villamoson meg ide-oda. A Nemulasch-hoz például kellett metróhang, a Fröcskös című novellában elhangzik hogy "Arany János utca", ezt mi magunk vettük fel. Meg használunk olyan lemezeket, amiket régen, amikor még nem voltak hordozható hangfelvevők, a rádiókban készítettek. Kiadtak egy csomó ilyet bakeliten, újrahasználható hangokkal. Az ilyen hangeffekteket ma már az internetről is le lehet szedni, a zeneszerkesztő programokba meg már be is vannak építve, de mi elsősorban a saját környezetünkből szedjük. A mentőautó-sziréna a felvezető szpotban pedig úgy emlékszem, pont egy számban volt.

Tök érdekes, hogy ti, akik sokat dolgoztok hangokkal, már eleve máshogy járkáltok a világban meg néztek tévét? Nyitott füllel, hogy milyen hangokat lehet begyűjteni?

Hát igen. Szeretünk hangvadászni. Például A tévé ügyvédjé-ből szedtünk le múltkor szövegeket. Még nem használtuk fel, de olyan szövegeket mondtak, hogy az hihetetlen máshonnan beszerezhetetlen mondatok, szavak.
Fotó: Hektor

Belehallgattál Parti Nagy-hangoskönyvekbe, amiket a boltokban lehet kapni? Több is készült: a Csákányi olvassa fel A test angyalá-t, Cserhalmi meg A pecsenyehattyúk-at, a verseket meg Parti Nagy maga.

Ezeket pont nem hallgattam még meg, pedig A pecsenyehattyúk-at megkaptam karácsonyra. De szeretem őket, mindig keresem a nyerseket, ami alatt nincs zene. Ami alatt zene van, azt már nehezebb szétvágni és újrafeldolgozni.

A "nyerseket"? (értetlenül nézek) Ja, mert te ezekre úgy tekintesz, mint nyersanyagokra.

Igen, pontosan. A műsorban használom őket.

**Azért kérdeztem, mert belehallgattam ezekbe, és szerintem rém unalmasak. Nem lehet hosszú ideig odafigyelni rájuk. Ehhez képest emlékszem, hogy egyik télen hallgattam a Hősöm teré-t a ti verziótokban, ültem a villamoson, néztem a galambokat meg a régi házakat, és teljesen odavoltam. Háromdimenziós élmény lesz valahogy a hangoktól. **

Én is azt gondolom, hogy a nyers hang manapság tök hülyeség magában, még egy rádiós beszélgetés alá is kell a zene, sokkal érdekesebbé teszi. Most itt nem a kereskedelmi rádiós idegesítő háttérzenére gondolok. Dolgoztunk már fel Mindentudás Egyeteme-előadást is csendben egyik vasárnap: ha magában szólt volna, a hallgatóink biztos eltekernek, a sok "ö-zést" és "okoskodást" hallva, mi pedig kiemeltük az izgalmas részeket, jó zenei aláfestéssel eljuttattuk egy tudós bácsi gondolatébresztő előadását az otthon punnyadóknak. De nagyon örülök, hogy egyre több dolog kijön hangoskönyv formában, mert fel lehet dolgozni. Csak nagyon drágák a hangoskönyvek.

**Mennyit húztatok vagy húzott az eredeti szövegből Parti Nagy? **

(Atesz) Nincs benne húzás, inkább igazgatott rajta. Egy kiadott regényt csak az olvasó érez véglegesnek, az író mindig talál egy jobb szót, ha már többször felolvasta, talál apróbb változtatni valókat. A felolvasott szövegben egész biztos van néhány cserélt szó, ha úgy érezte, hogy az jobban hangzik vagy pontosabb.

Mennyi idő alatt raktátok össze a kész verziót?

(Atesz) Több mint egy év, mert még volt egy balesetem is, ami miatt csúszott az egész.

De mégis, mit képzeljünk el, 12 óra anyag mondjuk nettó időben mennyi idő alatt készül el?

(Sanyi) Hú... Nem tudom megmondani. Sok, nagyon sok. Többször végig kell hallgatnod eleve a szöveget, amíg megvan a zene, és akkor még összeállítod az arányt a gépen. Szóval végtelen.
Fotó: Hektor

Ha jól értem, az összes Parti Nagy-os hangjátékotok először élő multimédiás felolvasóest volt, amit felvetettek, és aztán a rádióban is leadtatok. A Hősöm tere volt az egyetlen, ami stúdióban készült.

Később a _Hősöm teré-_ből is rendeztünk multimédiás estet a Közgáz könyvtárában, egy olvasótermet átalakítottak, nagy tömeg volt. Jól sikerült, Lajos vágta össze a szöveget úgy, hogy kétszer háromnegyed órás lett az élő műsor. Mikor egy multimédiás estre készülünk, akkor is legelőször a rádióban szoktuk összepróbálni az anyagot. Aztán természetesen igyekszünk mindent archiválni. Ebben Atesz nagyon jó. Sajnos olyan multimédiás előadásunk is van, ami egyelőre nem tudott rendesen megvalósulni élőben, de a rádióhallgatók már kétszer is élvezhették, és le is lehet tölteni a Tilos site-járól.

Melyik Parti Nagy-os hangjátékra vagy a legbüszkébb?

Hát a Hősöm tere a legkomplexebb.

Ugyanezt a Hősöm teré-t nem lehetett volna megcsinálni mondjuk a Kossuth rádión?

Hát az biztos, hogy ha a Magyar Rádióban akarnám leadni, akkor biztos harcolni kellene. Itt a Tilosban meg élvezi az, aki hallgatja. Például most hallottuk, hogy Presser Gábornak nagy kedvence a Hősöm tere, mondta az egyik Tilos-műsorban. Ahogy hozzá valahogy eljutott, remélem, sok más emberhez is eljut, akár külföldön élő magyarokhoz is.

Van valami jogi akadálya, hogy megjelenjen cédén?

Már az elején mindenki mondta, hogy hú ezt ki kell adni, járjunk utána stb. A rádiók általában jogdíj-átalányt fizetnek, nem mennek utána mindegyik jogtulajdonosnak, de egy cédével bonyolultabb lenne. És ha már befolyásolná, hogy milyen zene kerül rá, vagyis minek tudjuk megszerezni a jogát, minek nem, akkor az már nem lenne ugyanaz.