Sajtó 2009

| 2020 | | 2019 | | 2018 | | 2017 | | 2016 | | 2015 | | 2014 | | 2013 | | 2012 | | 2011 | | 2010 | | 2009 | | 2008 | | 2007 | | 2006 | | 2005 | | 2004 | | 2003 | | 2002 | | 2001 | | 2000 | | 1999 | | 1998 | | 1997 | | 1996 | | 1995 | | 1994 | | 1993 | | 1992 | | 1991 |


Rádiósok közös hullámhosszon - Látványrádió Dörögdön
www.litera.hu - 2009.08.04.

Bár a Kapolcsi Művészetek Völgye idén elmaradt, a térség falvainak lakói, helyi lokálpatrióták és lelkes civil szervezetek úgy döntöttek, hogy önerőből és ingyen mégis megszerveznek egy programsorozatot.

A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete a Fesztivál idejére létrehozta a „Közös Hullámhossz” rádiót, amely július 31. és augusztus 9. között éjjel-nappal sugároz, földi frekvencián az FM 96,5 MHz-en.

A szabad rádiósok összefogásból létrejött vállalkozás különlegessége, hogy az ország számos non-profit, közösségi és kisközösségi rádiója részt vesz benne, és a műsorokat a rádiósok közösen készítik majd. A műsorfolyamból a készítők minden nap délután öt órától egy órát maguknak szakítanak ki, közös bemutatkozásra. Ennek az adásnak az lesz az érdekessége, hogy az ország valamennyi, a programban részt vevő közösségi rádiója közvetíteni fogja.
A Dörögdi Fesztiválon a budapesti Tilos, Civil és Fúzió Rádió, a szegedi Rádió Mi, a pécsi Periszkóp Rádió, a zámolyi Vértes Rádió és a halászteleki ZsebRádió lesz jelen. Az adásokat számos közösségi rádió átveszi és közvetíti szerte az országban.


Rádiósok közös hullámhosszon
eletforma.hu - 2009.08.02.

Bár a Kapolcsi Művészetek Völgye idén sajnos tényleg elmaradt, a térség falvainak lakói, helyi lokálpatrióták és lelkes civil szervezetek úgy döntöttek, hogy önerőből és ingyen, vagy minimális gázsiért fellépő művészek segítségével, mégis megszerveznek egy programsorozatot.

Ilhaam Project a Dörögdi Tilos Udvarban

Összefogásuknak köszönhetően így idén sem maradnak zenei, színházi események és sokszínű programok nélkül a Balaton-völgyi helységek lakói és a fesztiválra már lélekben felkészült rendszeres látogatók. A rendezvénysorozat részét képezi a Dörögdi Fesztivál július 31-től augusztus 9-ig.

A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete a Fesztivál idejére létrehozta a „Közös Hullámhossz” rádiót, amely július 31. és augusztus 9. között sugároz, földi frekvencián az FM 96,5 MHz-en, interneten pedig a www.szabadradio.hu weboldalon, és a programban részt vevő rádiók honlapjain is fogható lesz. A „Közös Hullámhossz” műsorai nemcsak Taliándörögdön és a környező falvakban, hanem – a 100W-os adáslehetőségnek köszönhetően – legalább 50-60 km-es sugarú körben, közel a fél Dunántúlt lefedve hallhatóak lesznek.

Műsoraikat elsősorban helyben, élőben készítik majd a taliándörögdi Francia Udvaron felállított stúdióban, így a rádió lesz az események központja, afféle igazi látványrádió, hiszen a műsorkészítés helyszínén található színpad és kocsma is vonzza majd a fesztivál látogatóit. A fáradhatatlan rádiósok a nap 24 órájában ontják majd a bejelentkezéseket a fesztivál helyszíneiről és programokról, interjúkat készítenek a fellépőkkel, résztvevőkkel, folyamatosan tudósítanak az eseményekről. A stúdió közelében lévő színpadon a résztvevő rádiók vendégeinek koncertjei pörögnek a fesztivál estéin, amelyeket a „Közös Hullámhossz” rádió szintén műsorára tűz.

A stáb a hét alatt nagyjából azonos napi programot tervez. A korán kelőknek, avagy a még mindig ébren levőknek hajnalban Tücsökciripelés címmel alternatív könnyűzene, világzene, népzene, jazz szól majd, a Hajnali kakasszóból pedig a reggeli kávé mellé lehet információkat csipegetni a napi programokról. Napközben élménybeszámolókat, ajánlókat lehet hallgatni, interjúkat a fesztivál fellépőivel, közreműködőivel, résztvevőivel, és interjúkkal, riportokkal bemutatják a völgyfalvakat és a helyi lakosokat is. Az adásba a hallgatók, illetve a fesztivál látogatói is bekapcsolódhatnak, sőt egyenesen fel lesznek erre kérve. A rádiósok nem hagyják ki a gyerekeket sem, a fesztivál gyerekprogramjainak délutáni beszámolóinál ugyanis rájuk is számítanak. Estétől hajnalhasadásig aztán hangulatjelentésekkel, koncertközvetítésekkel és élő interjúkkal jönnek a közvetítések a fesztivál koncertjeiről, előadásairól.
A szabad rádiósok összefogásból létrejött vállalkozás különlegessége, hogy az ország számos non-profit, közösségi és kisközösségi rádiója részt vesz benne, és a műsorokat a rádiósok közösen készítik majd. A műsorfolyamból a készítők minden nap délután öt órától egy órát maguknak szakítnak ki, közös bemutatkozásra. Ennek az adásnak az lesz az érdekessége, hogy az ország valamennyi, a programban részt vevő közösségi rádiója közvetíteni fogja.

A Dörögdi Fesztiválon a budapesti Tilos, Civil és Fúzió Rádió, a szegedi Rádió Mi, a pécsi Periszkóp Rádió, a zámolyi Vértes Rádió és a halászteleki ZsebRádió lesz jelen. Az adásokat számos közösségi rádió átveszi és közvetíti szerte az országban, így például a budapesti EPER Rádió, a csobánkai Rádió Csobán, az őriszentpéteri Triangulum Rádió, a pécsi Remete Rádió és az internetes Hobby Rádió.

A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének képviselői: Csabai Gábor (Tilos Rádió), Pogány György (Civil Rádió), Sülyi Péter (Triangulum Rádió). A szervezetről többet a http://www.szabadradio.hu honlapon lehet megtudni, ugyanitt elérhető majd az adás internetes linkje illetve a teljes archívuma is.


Közös Hullámhossz Dörögdön
emasa.hu - 2009.07.30.

Az idén elmaradó Kapolcsi Művészetek Völgye helyett megrendezett Dörögdi Fesztiválon közösségi rádiók készítenek közösen rádióműsort. A Közös Hullámhossz rádióban többek között a Tilos, a Civil Rádió, a Fúzió Rádió, a szegedi Rádió Mi és a pécsi Periszkóp Rádió működik együtt.

A civilek által megszervezett Dörögdi Fesztiválon július 31-től augusztus 9-ig lesz fogható a Közös Hullámhossz rádió, földi frekvencián az FM 96,5 MHz-en, interneten pedig a szabadradio.hu weboldalon, illetve a programban részt vevő rádiók honlapjain. A műsorok a szervezők szerint a Dörögdi-medence 10-20 km-es sugarú körében lesznek foghatók, de optimális esetben ennél akár jóval messzebb is. (A vételkörzet-térkép elérhető ITT.)

A műsorokat elsősorban helyben, élőben készítik majd a taliándörögdi Francia Udvaron felállított stúdióban: rádiósok a tervek szerint interjúkat készítenek a fellépőkkel, résztvevőkkel és folyamatosan tudósítanak az eseményekről.

A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete által összehozott vállalkozás különlegessége, hogy az ország számos non-profit, közösségi és kisközösségi rádiója részt vesz benne, és a műsorokat a rádiósok közösen készítik majd. A műsorfolyamból a készítők minden nap délután öt órától egy órát maguknak szakítnak ki, közös bemutatkozásra: ezt az adást az ország valamennyi, a programban részt vevő közösségi rádiója közvetíteni fogja.

A Dörögdi Fesztiválon a budapesti Tilos, Civil és Fúzió Rádió, a szegedi Rádió Mi, a pécsi Periszkóp Rádió, a zámolyi Vértes Rádió és a halászteleki ZsebRádió lesz jelen. Az adásokat számos közösségi rádió átveszi és közvetíti szerte az országban, így például a budapesti EPER Rádió, a csobánkai Rádió Csobán, az őriszentpéteri Triangulum Rádió, a pécsi Remete Rádió és az internetes Hobby Rádió.

eMasa


Nagykorú a Tilos rádió
b-oldal.blog.hu - 2009.06.10.

Úgy tűnik, a rádió a szemünk előtt vált nagykorúvá, szépen felcseperedett a gyerMek. 18 éves korára nemhogy elengedjük bulizni, hanem saját fesztivál szerveződik az ebadta köré. A kedves születésnapi meghívottak, azaz minden rajongó igazi fesztiválhangulatba csöppenhet, hiszen a zenei aláfestésről a Tilos DJ-k, live act-ek gondoskodnak, míg a Tilosból indult, vagy jelenleg is ott rádióműsort készítő zenekarok fellépéséi is fogadják a nagyérdeműt. Többek között fellép a PASO, a Ludditák, a Realistic Crew, a Zuboly, az Irie Maffia, valamint Copy Con is.

Ahogy a rádió készítői fogalmaznak: "A Tilos szabad és független rádió. Nincsenek tulajdonosai, nem elkötelezettje politikai ideológiáknak, üzleti köröknek. A Tilos Rádió kizárólag a hallgatóké és a műsorkészítőké! Immár nagykorúan, szabadon választható, fogyasztható, büntethető és 18 éve korhatár nélkül hallgatható!"


Születésnapját ünnepli a Tilos Rádió
metropol.hu - 2009.06.09.

Egész hetes fesztivállal ünnepli „nagykorúságát”, azaz 18. születésnapját a Tilos Rádió. Élő rádióműsorok, főzőcskézés és buli minden mennyiségben a Dürer-kertben.

A Tilos Maraton nyitónapján Szőke András bakonyi sertés­gulyást készített a Dürer-kertben. A héten fakanalat ragad még Bakács Tibor, Czabán György, Manitou és Vida Tóni is.

A pártoktól és cégektől valóban független Tilos Rádió működéséhez szükséges források felét maguk a hallgatók teremtik elő adományaikkal. A hallgatói adománygyűjtés legfontosabb eseménye minden évben az egyhetes Tilos Ma­raton. Az idei maratoni bulizás tegnap délután kez­dődött, és vasárnapig még számos programmal várják az érdeklődőket a Dürer-kertben.

Felállítják a szokásos Ti­los-pultot, ahol logóval emblémázott pólók, táskák, bringás kiegészítők vásárlásával lehet hozzájárulni a Tilos mindennapi működéséhez. Lesznek a helyszínen készülő, élő rádióműsorokkal egybekötött közönségtalálkozók, de fakanalat ragadnak a Tilos legnépszerűbb szakácsai is.

Esténként koncertekkel várják a nagyérdeműt. Olyan zenekarok, előadók állnak majd színpadra, akiknek karrierje szorosan egybefonódott a legendás rádióval.


Tizennyolc éves a Tilos, Szőke András főz
comment.blog.hu - 2009.08.08.

Tizennyolc éves a Tilos Rádió, nem kerek évforduló, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ebben az évben is startol a Tilos Maraton. Méghozzá pont mától, június 8-tól egészen 14-ig. De az idén nem csak a szokásos poló, meg ajándéktárgy árusítás lesz (amivel egyébként a rádiót lehet támogatni), hanem egyhetes Születésnapi Fesztivál is. Szőke András átjön a Kalandra fal!-ból és a Celeb vagyok ments ki innen!-ből, és főzőcskézni fog ma, hétfőn, nyílt tűzön (Bakonyi szárnyas gulyás, Bakonyi sertés gulyás). Megjegyzem, Szőkét a jobb arcok a Tilos hőskorszakából ismerik, meg a korai filmjeiből, nem pedig a kereskedelmi tévékből, de mindegy.

Szintén főzni fog még Bakács Tibor (Marhapöri - Bakács nem vállalta túl magát, egy marhapörit részegen, robotpilótára kapcsolva is össze lehet hozni), Czabán György-Pálos György (Gulyás kétféleképpen - mindenki gulyást főz??), Manitou (Sült pisztráng - na, végre nem gulyás), Vida Tóni (Harcsapaprikás vagy füstölt makréla salátával - hát akkor már inkább harcsa), és még más műsorok stábjai is szakácskodnak majd, a zenei aláfestésről pedig Tilos DJ-k, live act-ek, soundsystemek gondoskodnak.

A részletes napi program egyébként itt olvasható, föllép még a Paso, Ludditák, Realistic Crew, Úzgin Űver, Zuboly, Budbudas, Irie Maffia, Copy Con, Qualitons, Pozvakowski. És az egész mulatság a Dürer-kertben lesz, van beugró is a koncertekre: 1000 forint, ami adomány is egyben, és ami levásárolható a Tilos termékek közül.


Nagykorú lett a Tilos
kulturpart.hu - 2009.06.06

Az idén 18 éves Tilos Rádió hagyományos évi adománygyűjtő akcióját ez alkalommal a Városliget melletti Dürer-Kertben tartják. Az egyhetes Tilos Maraton június 8. és 14. között várja az érdeklődőket.

A Tilos Rádió a hazai és nemzetközi közösségi rádiózás szereplőjeként legendásan szoros kapcsolatot ápol hallgatóival, akik anyagi hozzájárulásaikkal, felerészben maguk tartják fönn a rádiót. A hallgatói adománygyűjtés legfontosabb eseménye minden évben az egyhetes Tilos Maraton.

A Tilos Rádió idén ünnepli fennállásának 18-dik születésnapját. A nagykorúvá válás alkalmából egy egészhetes Születésnapi Fesztivállal készülnek, amely délutánonként kerti programokkal indul.


Tilos-születésnap hét nap, hét éjjel
nol.hu - 2009.06.03.

Az idén 18 éves Tilos Rádió hagyományos évi adománygyűjtő akcióját ez alkalommal a Városliget melletti Dürer-Kertben tartja. A Tilos Rádió a hazai és nemzetközi közösségi rádiózás szereplőjeként legendásan szoros kapcsolatot ápol hallgatóival, akik anyagi hozzájárulásaikkal, felerészben maguk tartják fönn a rádiót. A hallgatói adománygyűjtés legfontosabb eseménye minden évben az egyhetes Tilos Maraton.

A Tilos Rádió idén ünnepli fennállásának 18-ik születésnapját. A nagyokrúvá válás alkalmából egy egy hetes (június 8-14.) Születésnapi Fesztivállal készül a Dürer kertben.

A folyam délutánonként kerti programokkal indul. Felállítják a szokásos Tilos-pultot, ahol logóval emblémázott pólók, táskák, bringás-kiegészítők és más érdekességek vásárlásával lehet hozzájárulni a Tilos mindennapi működéséhez, de lesznek a helyszínen készülő, élő rádióműsorokkal egybekötött közönségtalálkozók is.

Odébb, nyílt tűzön a Tilos legjobb szakácsai főznek: Szőke András, Bakács Tibor, Czabán György, Manitou, Vida Tóni, naponta más és más, miközben a zenei aláfestésről Tilos DJ-k, live act-ek, soudsystemek gondoskodnak. A részletes napi program a tilos.hu-n lesz olvasható.

Esténként a Dürer nagyteremében jönnek a koncertek a Tilosból indult, vagy jelenleg is ott rádióműsort készítő zenekarok fellépésével: Paso, Ludditák, Realistic Crew, Úzgin Űver, Zuboly, Budbudas, Irie Maffia, Copy Con, Qualitons, Pozvakowski.


Magyar Staféta Kivonatok – Élő multimédiás hangjáték
litera.initon.hu - 2009.05.22.

A litera és a Tilos Rádió május 23-án este 9-től a Budapest Jazz Clubban bemutatja Magyar Staféta Kivonatok című, élő multimédiás hangjátékát. Játsszák: Láng Annamária, Lázár Kati, Pereszlényi Erika, Rezes Judit, Szabó Simon. Bemutatjuk a díjazott stafétadrámákat, lesz játék és mulatság.

Április 25-én a Könyvfesztiválon hallhatott ízelítőt először a nagyérdemű Erdős Virág, Háy János, Tasnádi István, Garaczi László és Forgách András közös drámájából, a Magyar Stafétából, a Litera díjátadóján.

Mint olvasóink már értesültek róla, öt kortárs drámaírót kértünk fel olyan drámai mű létrehozására, amely az ő együttes munkájuknak eredményeként az interneten valósult meg. Az írók egymás után, stafétában írták meg az előző szerző munkájához szervesen illeszkedő vagy azt ellenpontozó, árnyaló, attól elrugaszkodó, egy vagy több jelenetből álló „kisfelvonásukat". Az öt részből álló darab egybefüggő drámai egésszé állt össze, jellegzetes magyar/közép-európai alakokkal, helyszínekkel és helyzetekkel.

A Tilos Witchkitchen sorozat szezonzáró eseményeként tovább élvezhetik a munkanélküliek nyelviskolájában angolul tanuló Kriszta, Erika, Hunger Natália, Szilvia és angoltanáruk, Laci bizarr, órák körüli kalandjait – közel egy órában. A történelem kardja ezúttal nem fog az ajtóban várakozni, hogy lesújtson a keverőpultra, hiszen a felolvasószínház után nem könyvbemutatóval egybekötött dedikáció, hanem laza táncparti ígérkezik a Budapest Jazz Club falai közt, ha az úri közönség is úgy akarja.

Az élő hangjátékot rendezte: Keszég László. Dramaturg: Lőkös Ildikó.

A hangkíséretet és a vizuált a soliT csoport tagjai biztosítják:
Sanyi a Tilos Rádió irodalmi műsorainak – Irodalmi Lépegető/Kelta karó, valamint a MALE sTRip show-jának DJ-e és Lee Unflyable aka Lee n’gum, VJ, a Kristálykert és a Tordas Rádió DJ-e.

Az eseményen ízelítőt kaphatnak a Magyar Staféta tehetségkutató pályázat legjobbjainak alkotásaiból is.


Biciklivel "ment" a Tilos Rádió
webradio.hu - 2009.05.16.

Két különleges biciklivel termelték az áramot a fővárosi Tilos Rádióban szombaton.

Csabai Gábor ügyvezető igazgató korábban a Független Hírügynökségnek azt mondta: így hidalnak át egy előre bejelentett áramszünetet. Az Elektromos Művek még múlt héten jelezte, hogy reggel 8-tól délután kettőig karbantartás miatt nem lesz áram a vezetékekben, ami elvileg a népszerű rádiót is csendre ítélte volna.

A csatorna alternatív megoldáshoz folyamodott: két, a tavaszi Critical Mass-on már kipróbált, elektromos áramot termelő kerékpárt állított munkába a rádió Mária utcai stúdiójában, amelynek köszönhetően szombat délelőtt is volt adás.

A két biciklit álló helyzetben rögzítették, mint egy szobakerékpárt, és folyamatosan hajtották. A kontra helyére egy áramfejlesztő generátort helyeztek, az itt keletkező energiát pedig az elektronika 230 voltos feszültséggé alakította. Ezzel, ha nem is teljes üzemmódban, de működőképes volt a rádió, vagyis a stúdióáramköröket és az erősítőket be tudták kapcsolni. 14 órától aztán ismét volt áram a stúdióban.

A kerékpárokhoz egy-egy akkumulátort is erősítettek, hogy a meghajtásukon fáradozó önkéntesek, illetve a rádió munkatársai gond nélkül tudjanak lassítani, illetve gyorsítani az iramon. Ezt a technikát egyébként már a tavaszi Critical Mass-on is nagy sikerrel használták. Akkor az egész tabáni domboldalt betöltő, élő zenét biztosított vele egy neves DJ.


Bicikliről hajtják a Tilost
fn.hu - 2009. május 14.

Hálózati karbantartás miatt áramszünet lesz szombat délelőtt a budapesti Mária utcában, de mégsem hallgat el az ott működő Tilos Rádió: különleges bringák segítségével a rádiósok és a vállalkozó kedvű hallgatók fogják előállítani az adáshoz szükséges áramot.
Reggel nyolc órától délután kettőig borult volna csöndbe áramszünet miatt a Tilos Rádió, ám civil összefogásban az adó szimpatizánsai a tavaszi Critical Masson már kipróbált, és a tabáni domboldalon, a zenei programhoz áramot produkáló rendszerrel maguk fogják előállítani a rádió minimális üzemeltetéséhez szükséges mintegy 250-300 wattnyi áramot.

"_A Tilos meglehetősen bringaközpontú, sokszor alig lehet beférni a stúdióba a kerékpároktól, így szinte biztos, hogy bírni fogjuk izomerővel_" - mondta Csabai Gábor, a Tilos Rádiót működtető alapítvány kuratóriumi elnöke. Szerinte végszükség esetén akár egy hónapig is elműködne így az adó. Kitért arra is, hogy a két különleges kerékpárt kölcsönbe kapja a Tilos.

"_Minden nélkülözhető fogyasztót - tehát még a szellőzést és a számítógépet is - lekapcsolunk, hogy csak az adáshoz legszükségesebb berendezéseket működtessük. A generátorok, valamint a speciális áramkörök és néhány kölcsönkapott autóakkumulátor alkotja majd a rendszert_" - tette hozzá Csabai Gábor. Mint mondta, egy kerékpárral mintegy 80-100 Watt áramot lehet megtermelni.

A szó szoros értelmében vett emberi erőforrás fejlesztette elektromos energia a civil együttműködés eredménye. A Tilos Rádiót működtető alapítvány kuratóriumi elnöke bízik abban, hogy szombaton minél többen csatlakoznak a „zöld heppeninghez".


Bringaerőműről szól a Tilos Rádió szombaton
- az áramtermeléshez a hallgatókat is várják

origo.hu - 2009.05.14.

Május 16-án, szombaton, reggel 8-tól délután 2-ig előre bejelentett áramszünet miatt kényszerű csendre ítéltetne a Mária utcai Tilos stúdió is, ám a rádió nem fog elhallgatni. A tavaszi Criticalmasson már kipróbált, és a tabáni domboldalon, a zenei programhoz áramot produkáló rendszer ismét munkába áll, azaz rádiósok, hallgatók által tekert kerékpárok fogják a szükséges energiát biztosítani.

A szó szoros értelmében vett humánerőforrás fejlesztette elektromos energia egy igazi, civil együttműködés eredménye. A Magyar Kerékpárosklub és a Greenbikes for Peace közös programját több cég is támogatja. A délelőttön minden érdeklődőt szívesen lát a Tilos Rádió.

A Bringaerőmű generátorának tekercsei és kivezetései 350 wattnyi energia folyamatos üzemben történő kinyerése esetén sem hibásodnak meg, erre van méretezve. Ezzel bőven túlméretezett a rendszer, mivel egy ember átlagosan 80-100 wattnyi energiát tud szolgáltatni kissé erőlködve, de hosszabb távon is. Rövidebb időre több száz wattnyi energiát is kibír hajtani magából egy átlagos ember, ennyi ideig tartó túlterhelést a generátor is kibír. 100 wattnyi energia egy komolyabb teljesítményű laptop, egy kisebb hűtőszekrény, irodai számítógép, átlagos méretű LCD TV, otthoni hi-fi, 20-30 mobiltelefon egyidejű töltésére elegendő. Egy átlagos 55 amperórás autó akkumulátor körülbelül 7 óra alatt tölthető fel teljesen - olvasható a Green Bikes for Peace honlapján.


Hájjal hajtott tévéé lehet a jövő
tenyek.tv2.hu - 2009.05.16.

Biciklivel termeltek áramot a Tilos Rádió stúdiójában. Áramszünet volt, de a biciklivel fejleszett áram miatt mégis szólt a rádió. Azt mondták, olyan biciklit is akarnak csinálni, amit bárki megvehet és egy kis tekeréssel annyi áramot lehet vele termelni, amivel például tv-t lehet nézni.

A házban előre bejelentett áramszünet volt reggeltől délutánig. Ennek ellenére a 2. emeleten lévő stúdióból sugárzott a Tilos Rádió. A DJ keverte a zenéket, a biciklivel termelt áramból szólt a rádió.

Szükség volt légkondicionálóra is, azt azonban legyezéssel oldották meg, hogy ne fogyasszák még azzal is az áramot.

A Tilos Rádió kuratóriumának elnöke azt mondta, fel akarták hívni arra a figyelmet, hogy újszerű, okos ötletekkel jobb lehetne a világ.

Azért az emberi erőforrás persze nem elég. Azon kívül kell a bicili hátsó kerekében lévő generátor. Onnan megy az áram az ún. egyenirányítóba, onnan pedig az akkumulátorokba.

Több száz wattot tud termelni, körülbelül annyit, amennyit egy számítógép vagy egy hűtőszekrény fogyaszt. Terveznek olyan szobabiciklit is, amivel bárki termelhet áramot, otthon is.

"Nem a fékpofát fűti, hanem áramot termel, amivel utána megnézheti az esti műsort például a tv-ben, mert megtermelte a "hájból" az energiát ehhez." - mondta Szabó Tamás.

Egy izraeli kutató cég azzal kisérletezik, hogy az autópályán menő autók termeljenek áramot. Magyarországon még mindig vizsgálják, hogy a rendszer működhetne-e. Ha igen, akkor még idén nyáron az M7-esen, egy 1 km-es szakaszon kipróbálják.


Komoly lábmunkával készül szombaton a Tilos Rádió
metropol.hu - 2009.05.13.

Hálózati karbantartás miatt áramszünet lesz szombat délelőtt a budapesti Mária utcában, ám mégsem hallgat el az utcában működő Tilos Rádió: különleges bringák segítségével a rádiósok és a vállalkozó kedvű hallgatók fogják előállítani az adáshoz szükséges áramot.

Reggel nyolc órától délután kettőig borult volna csöndbe áramszünet miatt a Tilos Rádió, ám civil összefogásban az adó szimpatizánsai a tavaszi Critical Massen már kipróbált, és a tabáni domboldalon, a zenei programhoz áramot produkáló rendszerrel maguk fogják előállítani a rádió minimális üzemeltetéséhez szükséges mintegy 250-300 wattnyi áramot.

"A Tilos meglehetősen bringaközpontú, sokszor alig lehet beférni a stúdióba a kerékpároktól, így szinte biztos, hogy bírni fogjuk izomerővel" - mondta Csabai Gábor, a Tilos Rádiót működtető alapítvány kuratóriumi elnöke. Szerinte végszükség esetén akár egy hónapig is elműködne így az adó. A két különleges kerékpárt kölcsönbe kapja a Tilos.

"Minden nélkülözhető fogyasztót - tehát még a szellőzést és a számítógépet is - lekapcsolunk, hogy csak az adáshoz legszükségesebb berendezéseket működtessük. A generátorok, valamint a speciális áramkörök és néhány kölcsönkapott autóakkumulátor alkotja majd a rendszert" - tette hozzá Csabai Gábor. Mint mondta, egy kerékpárral mintegy 80-100 Watt áramot lehet megtermelni.

A szó szoros értelmében vett emberi erőforrás fejlesztette elektromos energia a civil együttműködés eredménye. A Tilos Rádiót működtető alapítvány kuratóriumi elnöke bízik abban, hogy szombaton minél többen csatlakoznak a "zöld heppeninghez".


Bringa-meghajtással szól a Tilos szombaton
nol.hu - 2009.05.13.

Áramszünet lesz szombat délelőtt a budapesti Mária utcában, ám mégsem hallgat el az utcában működő Tilos Rádió: különleges bringák segítségével fogják előállítani az adáshoz szükséges áramot.

Reggel nyolc órától délután kettőig borult volna csöndbe áramszünet miatt a Tilos Rádió, ám civil összefogásban az adó szimpatizánsai a tavaszi Critical Masson már kipróbált, és a tabáni domboldalon, a zenei programhoz áramot produkáló rendszerrel maguk fogják előállítani a rádió minimális üzemeltetéséhez szükséges mintegy 250-300 wattnyi áramot.


Építészeti műsor indul a Tilos Rádióban
hg.hu - 2009.03.05.

Fenruár 6-án reggel 7 és 8 óra között hallható először a hetiBeton, a Tilos Rádió (90,3 fm) építészettel foglalkozó programja. Az ezentúl minden pénteken ebben az időpontban jelentkező műsor vezetői négy Budapesttel foglalkozó közismert blogger: hundertbasser a forrás:Budapest-ről, BDzsH és solaitid a Budapest Városképpen-ből és lapunk állandó szerzője, Papp Géza a Budapest jövőjéről. Az első adás témája Zoboki Gábor Budapesttel kapcsolatos kiáltványa lesz.