Göndör László elméleti közgazdászként indult alkotóművész, aki a élet ingoványos tereit viszi be a színpadra, majd futtatja ezt oda-vissza.
A fiatal színész, rendező, színházi alkotó tavaly decemberben, a karantén közepén döntött úgy, hogy beköltözik a 97 éves nagymamájához. Régóta vágyott tervét kezdte el ezzel megvalósítani, hogy az imádott, idealizált és elérhetetlen emberrel egy háztartásban élve, így a közelébe kerülve szembenézzen a kapcsolatukkal, és ezen keresztül saját magával. A beszélgetésekről felvételek készültek, melyből a Trafóban októbertől bemutatásra kerülő "Nagymamával álmodtam" darab összeállt. Indíttatásról, külső, belső élményekről beszélgetünk vele.