Mechanikus hangszerek (6) - Igor Sztravinszkij és a pianola / Petrushka

az előző adásban röviden beszéltem igor sztravinszkij orosz zeneszerző pianolákra átírt darabjairól illetve mehallgathattátok a "les noces" ("a menyegző") című darabot rex lawson előadásában. sajnos a műsor témája és hossza között meg kell találnom az optimális megoldást. igyekszem elérni, hogy ne kelljen a leadott zenéket lekeverni, miközben minél több információt szeretnék elmondani. ennek ellenére, mint korábban is mondtam, érdemes az adásnaplókat hozzá olvasni, mert legtöbbször abban, a műsorban elhangzottakhoz képest, lényegesen több információ található. 
ma folytatom sztravinszkij pianolás korszakának bemutatását, illetve rex lawson tolmácsolásában további sztravinszkij műveket hallgathattok meg.

sztravinszkij és a pleyela a párizsi műtermében - 1923. augusztus
 (fotó: pianola institute)

igor fjodorovics sztravinszkij 1882. június 17-én a szentpétervártól mintegy 50 km-re fekvő oroszországi oranienbaumban született orosz zeneszerző és karmester. édesanyja, anna kirillovna sztravinszkaja (született holodovszkij) földbirtokos családból származó, amatőr énekesnő és zongoraművésznő volt. a lengyel földbirtokos családból származó apja, fjodor ignatyevics sztravinszkij a szentpétervári mariinszkij színház híres nagybőgőse volt. kilencéves korától magánúton tanult zongorázni. fiatal zongoristaként gyakran improvizált ahelyett, hogy a kijelölt darabokat gyakorolta volna. tízéves kora körül kezdett rendszeresen járni a mariinszkij színház előadásaira, ahol megismerkedett az orosz zenei repertoárral, valamint az olasz és francia operákkal. 
szülei unszolására, 1901-ben beiratkozott a szentpétervári egyetemre jogot tanulni. ezért cserébe, szülei engedélyezték, hogy harmónia- és ellenpont leckéket vegyen.
1934-től francia, 1945-től amerikai állampolgár. a 20. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású zeneszerzőjének és a modernista zene egyik meghatározó alakjának tartják. 
sztravinszkij mindössze egy, az 1917-es "étude pour pianola" című művét írta kimondottan pianolára. ennek ellenére mégis a zeneszerző kapcsolata a különböző pianolákkal tizenöt évig, 1915-től 1930-ig tartott. 
azt tervezte, hogy "les noces"  című balettjének egyik hangszere egy pianola lesz. ezért tanulmányként komponált egy művet erre a hangszerre.  a tizenöt évet, azzal töltötte, hogy minden korai fő művét átírta zongoratekercsre, olyan változatokban, amelyeket kézzel lehetetlen eljátszani. rex lawson szerint oroszországban már a forradalom előtt ismerték a pianolát, de valószínű, hogy sztravinszkij először 1912 végén berlinben ismerte meg a hangszer valódi zenei lehetőségeit. december 4-én itt csatlakozott szergej gyagilev által vezetett balets russes társulat turnéjához, hogy részt vegyen a "petruska" bemutatóján. arnold schönberg aznap este a közönség soraiban ült, és az előadás lenyűgözte. négy nappal később meghívta sztravinszkijt a bellevuestrasse 4. szám alatti choralion saalba a "pierrot lunaire" előadására. a choralion company az aeolian company németországi leányvállalata volt, és bemutatótermei tele voltak pianolákkal, orchestrellákkal (az amerikai orgona kifinomult tovább fejlesztett változata), sőt síporgonákkal is, amelyek mind perforált kottatekercsekkel működtek. ez a látogatás felkeltette sztravinszkij érdeklődését, és arra gondolt, hogy saját zenéjében is tekerccsel működtetett hangszereket használ.

choralionsaal, bellevuestraße 4, berlin, 1913 

lawson eredetileg 1914 augusztusára datálta sztravinszkij megismerkedését a pianolával, de később leírta ezt az 1912. december 8. berlini esetet és a choralion companynál tett látogatását. a módosítás igaznak tűnik, tisztázza a látogatásáról szóló távirat a jelentését, de a dokumentációs bizonyítékok még mindig azt sugallják, hogy sztravinszkij nem ebben a korai szakaszban kezdett foglalkozni a hangszerrel. könnyű következtetni a zeneszerző lelkesedésére, de nem lehet pontosan tudni, hogy milyen tervei voltak új balettjének próbái során a pianolával. valójában a dokumentumok arra utalnak, hogy edwin evans (angol zenekritkus, 1844-1923) azon javaslata indította el sztravinzskijt, hogy tevékenyen foglalkozzon a pianolával, hogy ezen a hangszeren rögzítse műveit. ezt a javaslatot evans 1915 novemberében levélben küldte sztravinzskijnek. ez a levél tartalmazta az orchestrelle company ajánlatát. bár úgy tűnik, hogy evans levele keltette fel sztravinszkij érdeklődését a pianola iránt, de sztravinszkij nagyon is átgondolta mit tegyen. hónapokkal evans levelének kézhezvétele után sztravinzskij 25 000 svájci frankot kért a "trois pièces faciles" előadási jogaiért, de azt is hozzátette, hogy 'a tőlem megvásárolt jogok nem tartalmazzák a mechanikus (tekercsek) sokszorosításának jogait.'  A mechanikus sokszorosítás kifejezés arra utal, hogy sztravinszkij ekkor kezdett el azon gondolkodni, hogy műveit átdolgozza pianolára. 1916 októberére láthatóan úgy döntött, hogy érdemes ezt az ötletet megvizsgálni, és ezért felbérelte philippe dunant svájci ügyvédet, hogy tanulmányozza a szerzői jogi törvényeket. különösen az új mechanikus hangszerre vonatkozó törvények, a szerzői jogokra vonatkozó törvények foglalkoztatták, valamint a nyugat és a forradalom előtti, illetve utáni oroszország közötti jogdíjak kérdései. miután dunant eloszlatta sztravinszkij félelmeit, tárgyalásokat kezdett az orchestrelle társasággal a két balett tekercseiről. ezek a tárgyalások rövid távon kudarcba fulladtak, de nem szakadt meg a résztvevő felek - sztravinszkij és dunant, valamint az orchestrelle társaság és evans – közötti kapcsolat, így gyümölcsözőbb tárgyalásokat folytathattak evans ötletéről, egy kimondottan pianolára írt kompozícióról.
miután evans és sztravinszkij között megszakadt a kapcsolat, evans 1917. szeptember 22-én írt egy újabb levelet a zeneszerzőnek, amiben felkérte, hogy komponáljon kimondottan pianolára egy darabot. evans ezt írja 'nagyon érdekes beszélgetést folytattam a pianola cég igazgatójával. megértettem vele, hogy nem elég a zongora- vagy zenekari darabok átdolgozásait elkészíteni, hanem fel kell kérni modern zeneszerzőket, hogy a zongorista módszereitől független valódi pianolista stílust teremtsenek. mivel alfredo casella jelenleg itt van, megszereztem az engedélyt, hogy felkérjem egy ilyen mű megírására, de ez még csak a kezdet. gondolkodjon el egy kicsit ennek a hangszernek a különleges adottságain, és ha kedvet érez az ötlet kidolgozásához, a többiről majd én gondoskodom. egy másik javaslatom, amit ennek az úrnak tettem, hogy a jövőben hívja fel magukat a zeneszerzőket, hogy műveiket adaptálják pianolára.  ezzel el lehet kerülni a nagyon rossz előadásokat.
amikor sztravinszkij elkezdett a "les nocesszel" foglalkozni, a londoni aeolian company-nál érdeklődött, hogy lehetséges-e a zenekarban elképzelt pianolára zongoratekercseket készíteni? ennek eredményeként úgy döntött, hogy a pianolára ír egy tanulmánysorozatot. ebből valójában csak egyet, az 1917-ben készült, de csak 1921-ben bemutatatott "étude pour pianola" tanulmányt fejezte be.

az "étude pour pianola" nyitánya (fotó: pianola institute)

a darabot a londoni aeolian hall-i bemutatóján reginald reynolds adta elő pianolán. ezt a darabot rex lawson és mások is lemezre vették.
sztravinszkij 1917 augusztusában gerald hugh tyrwhitt-wilson, 14th baron berners gerald tyrwhitt brit zeneszerző, festő és író közvetítésével felvette a kapcsolatot az orchestrelle companyval. egy levélben, amely nyilvánvalóan elveszett, felajánlotta egy tanulmánysorozat elkészítését az eladások 50%-áért cserébe.  a társaság határozottan visszautasította sztravinszkij ajánlatát az alábbi egyszerű okból:
'a társaság a zenetekercsek értékesítéskor nagyon nagy, 33 1/3 %-tól akár 70%-ig terjedő árengedményt ad a nagykereskedőknek.   következésképpen, ha minden egyes tekercs eladási árából 50%-ot adnánk a szerzőnek, az minden eladott tekercs után nagy veszteséget okozna a cégnek, és nyilvánvalóan kedvezőtlen lenne sztravinszkij számára és nekünk is.' 
annak ellenére, hogy sztravinszkij már korábban is gondolkodott azon, hogy etűdöket írjon a hangszerre, evans levelének időzítése váratlanul érte, mivel szeptember 10-én fejezte be annak a műnek a vázlatát, amely később az "étude pour pianola" lett. de ezt, az eredeti terv szerint, számos más hangszerrel együtt írta pianolára.
bár a válaszlevél elveszett, evans október 15-i levele egyértelművé teszi, hogy sztravinszkij említést tett egy már 'befejezett pianolára írt kompozícióról', és kellő érdeklődést mutatott, amire evans megírta neki, hogy küldje el neki a kompozíciót, amit sztravinszkij október 28-án meg is tett. ez a levélváltás egyértelművé teszi, hogy annak ellenére, hogy sztravinszkij később azt állította, hogy a művet 'kimondottan pianolára komponálta', a többi hangszert valószínűleg azért hagyta ki, hogy az evans levelében szereplő felkérésnek eleget tegyenek.
mark mcfarland, georgia állami egyetem docensének újabb kutatásai szerint sztravinszkij 1914 augusztusában ismerkedett meg a pianolával, amikor edwin evansszel együtt ellátogatott az aeolian hallba. a zeneszerzőt a hangszerrel való találkozás arra késztette, hogy szólóhangszerként is fontolóra vegye, és ennek eredménye lett az 1917-es "étude pour pianola". a zeneszerző önéletrajzában megemlíti, hogy egy madridi utazás ihlette ezt a művet, de úgy tűnik, elfelejtette, hogy eredetileg zongorára és számos más hangszerre komponálta, nem pedig csak pianolára. sztravinszkij tévesen azt állította, hogy az "étude pour pianola" volt az első kimondottani pianolára írt mű. valójában ez a mű evans nagyobb tervének lett volna része, amely egy sor, különböző zeneszerzők, pianolára írt műveit tartalmazta volna. sztravinszkij csak az "étude pour pianola" megkomponálása után értesült 'a mechanikus hangszerekre írt darabok szerzői jogaira vonatkozó bizarr brit törvényéről, amely (rögzített jogdíj ellenében) bármely nyomtatásban megjelent zene, ilyen hangszerekre történő, engedély nélküli átdolgozását lehetővé tette.'
1917 őszén sztravinszkij ügyvédje tárgyalt az aeolian companyval az "étude pour pianola" áráról, valamint a kiadási és átírási jogokról. ekkor jött rá, hogy nem adhat ki semmilyen zongorára írt művet, mert akkor más gyártóknak joga lenne a mű tekercseit mindössze 5%-os jogdíj ellenében előállítani.  az aeolian company továbbá megtagadta sztravinszkijtól az "étude pour pianola" átdolgozását, csak abban állapodtak meg, hogy ők sem dolgozzák át a művet. evans tanácsára sztravinszkij szerény, 500 svájci frankos, honoráriumot kért, ami lényegesen kevesebb, mint amit sztravinszkij remélt. evans, a jövőre nézve, optimista hangnemben győzte meg a zeneszerzőt:
'azt tanácsolom, hogy fogadjon el egy mérsékelt árat. ez egy új kiindulópont számukra, kísérletképpen legyen ez egy átmeneti ár, mivel a társaság még mindig csak félig van meggyőződve a sikerről. ha olyan sikeresek leszünk, mint amilyennek szeretnénk, akkor a következő munkával be tudjuk pótolni a mostani veszteséget.' 
evans optimizmusa elszállt, amikor az aeolian company beleegyezett ebbe az árba: 'ami a pianolára vonatkozó tanulmányát illeti, a cég elfogadja az ön 500 svájci frankos árát, azzal a megkötéssel, hogy ez nem kötelezi őket arra, hogy a jövőben is ugyanilyen árat fizessenek. az a kísérleti vállalkozás sikerétől függ".
sztravinszkij szólópianolára írt művének, az "étude pour pianola"-nak a jelentőségét a kutatók nem hangsúlyozták eléggé. ez, és az aeolian azon elhatározása, hogy soha többé nem hajlandók 500 svájci frankos díjat fizetni, valamint a szerzői jogi törvényekkel és a díjakkal kapcsolatos folyamatos csalódásai gyakorlatilag véget vetett a pianolára írt a szóló művek iránti érdeklődésének. soha többé nem írt vagy tervezett új művet a hangszerre. továbbá elvetette azt az akkori tervét is, hogy a "les noces"-ban pianola szólaljon meg - és nem azért, amit sztravinszkij a nyilvánosság előtt mondott.
a "les noces" sztravinszkij életének egyik legfontosabb műve volt. ebben a műben az elhagyott és örökre megváltozott oroszországgal szembeni érzelmei, vallási meggyőződése, az európai útjai során tett zenei felfedezései és nem utolsósorban humorérzéke ötvöződik. sztravinszkij leírása szerint a mű énekkel és zenével kísért orosz jelenetek táncos előadása, amit szergej gyagilevnek ajánlott. sztravinszkij 1913-ban álmodta meg "a menyegző"  című művet, de csak 1917 októberére készült el a rövid partitúrával. a librettót főként a pjotr kirejevszkij által összegyűjtött és 1911-ben kiadott orosz esküvői dalszövegeket felhasználva is ő írta. bár eredetileg balettműnek készült, de gyakran tánc nélkül is előadják. a bemutató ernest ansermet karmester vezényletével 1923. június 13-án párizsban volt, bronislava nijinska koreográfiájával.

sztravinszkij / gyagilev "les noces" balletje (fotó: pianola institute)

pjotr vasziljevics kirejevszkij (Пётр Васильевич Киреевский),  (1808 -1856) orosz néprajzkutató. kirejevszkij saját korának első neves folklorista kutatója volt, aki már tudományos igénnyel gyűjtötte a népdalok szövegeit. gondosan ügyelt arra, hogy kizárólag a paraszti hagyományt publikálja, kiszűrte és elvetette a városi használatban átalakult szövegvariánsokat. elkészítette az orosz népdalok terjedelmes gyűjteményét, amelyet pjotr besszonov 1860-74 között tíz kötetben adta ki. a kötetek mitikus-eposzokat, hősi és tisztán történelmi népdalokat tartalmaztak. i. vlagyimir korától a 19. századig. a nagyszabású népdal szöveg-gyűjteményből, többek közt muszorgszkij, rimszkij-korszakov és sztravinszkij is merített.
sztravinszkij orosz nyelvű balett-kantátája előadásához eleinte a "rite of spring" ("tavaszi áldozathoz") hasonló zenekari megoldásokat tervezett használni. eredetileg nagyzenekarra és kórusra gondolt, de ezt a változatot egy sokkal szokatlanabb hangszerelés érdekében elvetette. a hosszú idő alatt a darabot többször átírta, a hangszerelése jelentősen megváltozott. 
a mű címe oroszul "svadebka" ("cвадебка") , de franciául a teljes cím valójában "les noces villageoises", ami "falusi menyegzőnek” fordítható. itt nem a gazdag polgárság, hanem a paraszti nép esküvőjéről van szó, annak minden izgalmával és (kalamajkájával) balesetével együtt. sztravinszkij ezt a paraszti hangulatot próbálta zeneileg érzékeltetni.

natalja szergejevna goncsarova előfüggönyterve (1910-es évek vége)

ehhez egy későbbi elképzelésében szinkronizált tekerccsel működő hangszereket akart használni. ebben a változatban mechanikusan játszó pianolát, két magyar cimbalmot, egy harmóniumot és rengeteg ütőhangszert használt volna. az első világháborút követően azonban nem volt könnyű olyan virtuóz cimbalomművészeket találni, akik képesek voltak kortárs nyugati zenét játszani. a párizsi pleyel cég úgy döntött, hogy épít egy két billentyűs cimbalmot, későbbi nevükön luthéalt, amelyeken szükség esetén kottatekercset is le lehet játszani. a tervezést georges cloetens egy belga orgonaépítő vállalta.

pleyel grand piano luthéal szerkezettel, 1911 (fotó: pianola institute)

lüthéal szemből (fotó: Matthias Keller)

luthéal (fotó: Matthias Keller)

 

zongorába helyezett luthéal szerkezet

luthéal karok (fotó: Matthias Keller)

 

georges cloetens (született josse léopold cloetens, 1871. március 7., Brüsszel - 1949. augusztus 13., ixelles) belga orgonaépítő, feltaláló és orgonaművész, aki elsősorban az orphéal (1908) és a luthéal (1919) feltalálásáról ismert. cloetens, pierre schyven orgonaépítő és feltaláló ixelles-i műhelyében tanult orgonaépítőnek. cloetens 1897-ig marad mestere műhelyében. ekkor hozta léter első műhelyét. orgonaépítőként egyrészt restaurálási és/vagy átalakítási munkákat végezett, másrészt kizárólag egyházi épületekbe készített saját gyártású orgonákat, bár néhány túlságosan leromlott állapotút le is cserélt. orgonaművészként számos koncertet szervezett orgonaavatókra vagy találmányai népszerűsítésére, illetve mindenféle előadásokon (szórakoztató estek, eredeti művek előadásai stb.) vett részt. repertoárján régi és új zeneszerzők művei játszotta.számos találmánya volt, amelyek közt volt eredeti, vagy azok továbbfejlesztései, amiket 1920-as évekig saját maga gyártott.  két legfontosabb találmánya az orphéal és a luthéal volt.
cloetens 1910-ben jegyeztette be első szabadalmát, az orphéal  billentyűs hangszerre. ez a zongora, az orgona és a harmónium kombinációja volt, amely képes volt a cselló, a kürt stb. hangjainak közelítő reprodukálására. az orphéal egy restaurált példánya a brüsszeli musical instruments museumban látható. két példány még mindig használatban van. az első a cloetens által épített viroinval-i (namur tartomány) orgonában található; az oudenaarde-i sainte-walburge templom orgonájában levő másodikat, a viroinval-i orgona alapján  a thomas orgonagyár 2010-2011-ben restaurálta. 
1919 január 28-án 191927 számmal adta be első szabadalmát a luthéaljára. a luthéal valószínűleg az egyik legritkább létező zongorahangszer - mindössze egyetlen eredeti hangszer maradt fenn. cloetens találmánya önmagában nem egy hangszer volt, hanem egy zongorába helyezett eszköz. az általa feltalált zongora alapja egy grand piano, ebbe helyezik be luthéal szerkezetet, amelynek használatával a zongora hangszínét meg lehet változtatni. az eszköz a húrokra hatva módosította a felharmonikusokat és így a hangszínt, vagy közvetlenül a húrok leütésének módjára hatott. az 1922-ben épült, azóta teljesen felújított példány a brüsszeli musical instruments museumban található. a luthéal szerkezettel ellátott zongora tulajdonképpen egyfajta preparált zongora, amely kibővítette a zongora "regiszteres" lehetőségeit azáltal, hogy egyes regiszterekben cimbalomszerű hangokat produkált, más regiszterek megvonásakor a húrok harmonikus hangjait használta ki, valamint egyes regiszterekben más, közvetlenül a húrok fölé leeresztett tárgyakat is megszólaltatott. ez a hangszer azonban elavult, mielőtt népszerűvé vált volna, részben azért, mert a hangszer mechanikájának nagy része túl érzékeny volt, és állandó beállításra szorult.
ez a találmány nem egy önálló hangszer volt, hanem egy zongorába helyezett eszköz, amely a húrokra hatva módosította a felharmonikusokat és így a hangszínt, vagy közvetlenül a húrok leütésének módjára hatott. cloetens a meglévő hangszerek tökéletesítésére is koncentrált. különösen a szabad nádrendszer , a légnyomásos rendszerek , valamint a vibratók és tremolók harmoniumok és orgonák esetében történő használatát fejlesztette tovább.
sajnos a luthéal projekt nem volt egyszerű, és bár a hangszert 1919-ben tervezték meg és szabadalmaztatták, véglegesen csak 1924-ben készült el. mivel a párizsi cég késve építette meg ezeket a hangszereket, sztravinszkij elvetette a már majdnem kész változatot, amelyben szinkronizált tekerccsel működő hangszereket, köztük pianolát és luthéalokat is használt volna a zenekarban. mivel szravinszkij 1920-tól kezdve három évre eladta a "les noces" kizárólagos jogait gyagilevnek, az ideális hangszerelésről le kellett mondania. helyette a négy szólista énekesre, kórusra, ütőhangszerekre és négy zongorára írt végleges változatot adták elő. egyes beszámolók szerint sztravinszkij a "les noces"-t  a zenekarban egy időben négy pianolát használva kívánta a megszólaltatni a darabot. a londoni chester's kiadó zeneszerzőnek küldött 1921 márciusi leveléből azonban világosan kiderül, hogy a négy pianolára csak a zene időtartama miatt volt szükség, mivel az túl hosszú volt ahhoz, hogy egyetlen tekercsre ráférjen. az összes többi hangszeren kívül két normál pianolát és két cimbalom pianolát terveztek, egyet-egyet az első két részhez, és egy második párt a többihez.

sztravinszkij 1917 őszén elkezdte a "les noces" egy másik változatát, amelyet kifejezetten szóló pianolára hangszerelt, és amelyben az összes hang és hangszer egyetlen, kérlelhetetlen hangkavalkádban szólal meg.  ezt a változatot két éven belül félbehagyta, mivel 'a karmester számára nagy nehézséget jelentetta a zenészek és énekesek által játszott szólamok a mechanikus hangszerek szólamaival történő szinkronba hozása”.
hogy sztravinszkij miért hagyott fel a "les noces" pianola változatával, annak nyomósabb oka az ernest ansermet-től 1919 júniusában kapott levélben található. ekkor már az "étude pour pianola" partitúrája majdnem két éve volt az aeolian birtokokában . mivel a "le sacre du printemps" és a "pétrouchka" tekercseinek elkészítése elsőbbséget élvezett, az "étude" bemutatójára még két évet, 1921 októberéig kellett várni. így, bár sztravinszkij eladta a partitúrát az aeolian-nak, még nem hallhatta azt pianolán előadva. mivel sztravinszkij kíváncsi volt arra, hogyan szól a kompozíciója az új hangszeren, megkérhette ansermet-t, hogy londoni tartózkodása alatt látogassa meg az aeolian company-t. 1919. június 12-én, egy zártkörű előadáson  ansermet meghallgatta az "étude pour pianola"-t  egy rossz hangszeren előadva, ami befolyásolta ítéletét. meghallgatta a kész tekercset, megírta véleményét sztravinszkijnek. a levél csak hetekkel azelőtt érkezett, hogy sztravinszkij lemondott a "les noces" e változatáról. ansermet a pianolával kapcsolatos kritikája több ponton is egyszerűen lesújtó volt. többek között kritizálta a hangszer relatív hangerősségét, az egyes hangok hangsúlyozására való képtelenségét, valamint azt, hogy a billentyűzet melyik felét kell jobban hangsúlyozni, mint a másikat, de állítólag azt írta, hogy a tekercset sikerült kijavítania. meg kell említeni, hogy az ansermet által említett problémák közül soknak nem volt megoldása, és nem tudta volna a tekercset egyszerűen kijavítani.  az "étude" és a soulima sztravinszkij által két zongorára készített feldolgozás felvételeinek összehasonlítása megmutatja a különbségeket aközött, amit ansermet hallott, és amit talán elvárt. erre a levélre lehetett válasz sztravinszkij döntése, hogy lemond a "les noces" ezen változatáról. richard filler taruskin (1945. április 2. - 2022. július 1. => "stravinsky and the russian traditions: a biography of the works through mavra", 1996) amerikai zenetudós és zenekritikus, és zenetörténész, egyetért ezzel, és azt írja, hogy a levél megkérdőjelezi a projekt megvalósíthatóságát. az is elképzelhető, hogy sztravinszkij figyelembe vette gyagilev  a "les noces" előadósával kapcsolatós panaszát, és ezért átdolgozta a művet.  a pianola változathoz korlátozott számú előadóra lett volna szükség. A harmónium és a két cimbalom elhagyásával a mű előadása minden bizonnyal kevésbé lett nehézkes. ráadásul a pianolás változathoz hét előadóra lett volna szükség, míg a végleges változathoz egy énekesekből, ütősökből és zongoristákból álló kvartettre volt szükség.

richard taruskin "stravinsky and the russian traditions: a biography of the works through mavra"

sztravinszkij csak 1923-ban, hat évvel a rövid partitúra megírása után határozta meg a zenekar összetételét: szoprán, mezzoszoprán, tenor és basszus énekszólók; vegyes kórus; hangolatlan ütőhangszerek; és hangolt ütőshangszerek, mindenekelőtt négy zongora. ez a döntés jól mutatja a "the rite of spring" ("a tavaszi áldozat") utáni évtizedben a lecsupaszított, tiszta és mechanikus hangzásvilág iránti növekvő vonzódását. végül csak 1923 június 13-i mutatták be párizsi gaîté színházban. az évek során a partitúra több változatát is előadták, amelyekben az ütőhangszereket és zongorákat zenekarral helyettesítették, vagy ahogy korábbiakból kiderült, pianolákat használtak az egyik félbehagyott változatban.
sztravinszkij azért vonzódott a pianolához, mert a hangszer képes volt kiküszöbölni az előadók "önkényes értelmezéseit". a pleyellel és az aeoliannal is szerződést kötött műveinek pianolára történő átdolgozására, mert úgy gondolta: 'az ilyen átdolgozások lehetővé teszik egy olyan maradandó dokumentum létrehozását, melynek eljátszásával meg lehet ismerni a szándékaimat, ellentétben azokkal az önkényes előadói értelmezésekkel szemben, amelyekben ezek elvesznének'. 
sztravinszkij valószínüleg nem akarta, hogy az előadók értelmezzék a partitúráit, de minden bizonnyal jobban szerette a ritmikus és szigorú előadást, mint a hangszíntökéletes, de egyébként vérszegény előadást.

a salle pleyel berlinben a rochechouart utcában  (fotó: pianola institute)

az 1920-as években a pleyel cég, amely párizs legnagyobb zenei intézménye volt, a rue rochechouart-on lévő székhelyén berendezett egy stúdiót sztravinszkij számára. az épület jóval több volt, mint egy egyszerű zongorabemutatóterem: volt itt egy szép koncertterem, ahol chopin is játszott, valamint a pleyela kottatekercsek szerkesztésére és gyártására szolgáló helyiségek.
sztravinszkij a stúdiót irodaként használhatta, kellemes helyszínként a komponáláshoz, műhelyként a korai művei legtöbbjének új zongoratekercs-változatainak elkészítéséhez, valamint vendégek - nem utolsósorban későbbi felesége, vera soudeikina - fogadására szolgáló helyiség. jó munkakapcsolat alakult ki a pleyel kottatekercsekért felelős vezetőjével,  jacques larmanjat-val,  akinek közreműködésével új átdolgozásokat készített a "tűzmadár" ("firebird"), a "petruska", "a tavaszi áldozat" ("the rite of spring"), "a fülemüle éneke" ("the song of the nightingale"), a "pulcinella", a "menyegző" ("les noces") és számos kisebb műből.

sztravinszkij peyala kottatekercseinek hírdetése ,
la revue musicale, 1923 december (fotó: pianola institute)

egy hirdetés szerint 1921 végére megjelent a "pulcinella", az "a tavaszi áldozat", a "rag-time" és a "piano-rag-music", és a következő két évben egyértelműen arra törekedtek, hogy minél több mű jelenjen meg. nehéz pontosan meghatározni a megjelenés pontos időpontjait, de a "les noces villageoises" premierjét követő napon (1923. június 13., théâtre de la gaité, párizs) a fiatal amerikai zeneszerző, george antheil meglátogatta sztravinszkijt a pleyel stúdiójában, és meghallgatta a zeneszerző saját maga által lejátszott "les noces" tekercseit. talán elképzelhető, hogy sztravinszkij már azon a ponton volt, hogy jóváhagyja a kiadásukat, és minden bizonnyal az év őszén már meg lehetett őket vásárolni. 

sztravinszkij peyala kottatekercseinek hírdetése ,
la revue musicale, 1921 december (fotó: pianola institute)

________________________________________________________________________________

00:00   zendülő elektronok szignál

00:41   műsorismertetés

Stravinsky, Rex Lawson – The Rite Of Spring & Petrushka (2010, CD, Nimbus Records – NI 2577)

08:19  5 Etude For Pianola

10:49   műsorismertetés (folytatás)

Petrushka

25:55  1 First Tableau / Roll 1 - Fête Populaire De La Semaine Grasse; Roll 2 - Le Tour De Passe-Passe, Danse Russe
35:17  2 Second Tableau / Roll 3 - Chez Petrouchka
39:19  3 Third Tableau / Roll 4 - Chez Le Maure, Danse De La Ballerine, Valse
46:28  4 Fourth Tableau /Roll 5 - Soir De Fête Populaire, Danse De Nounous Et Entrée Du Monsieur D'Ours, Danse Des Tziganes; Roll 6 - Danse Des Cochers; Roll 7 - Les Déguises, Mort De Petrouchka

59:58   vége