Az érzelemfókuszú családterápia

Teszt és Lélek
2020.06.22. - 10:00
Lejátszás

EFT

A brit pszichoanalitikus, John Bowlby nevével fémjelzett kötődéselmélet óriási fejlődésen ment keresztül a kidolgozása óta, és az utóbbi két évtizedben a párterápiákra is egyre nagyobb hatást gyakoroltak a felnőtt kötődéssel kapcsolatos kutatások. Ennek eredményének is tekinthető az EFT megjelenése, mely túlmutat a tünetek kezelésén, illetve a kialakult konfliktusok csökkentésén és megszüntetésén. Az EFT szellemiségében dolgozó terapeuta az érzelmi gátakra helyezi a fókuszát, azokra az elakadásokra, melyek megakadályozzák, hogy a pár tagjai elérhető, válaszkész és egymás felé elkötelezett társként tudjanak fukcionálni. Az érzelmi elidegenedésre és a bizonytalan kötődésre úgy tekint, mint a párkapcsolatot megtámadó vírusra, amely konfliktusokkal és látszólag feloldhatatlan nézeteltérésekkel fertőzi meg a kapcsolatot. Hogy ezt a vírust „legyőzzék”, a terapeuta több dolgot is tesz.

Először is segít a partnereknek felismerni és megszüntetni az olyan, közöttük folyamatosan ismétlődő negatív interakciókat, mint az egymás indulatvezérelt minősítése és kritikus értékelése, melyek arra késztetik őket, hogy falat húzzanak maguk köré és eltávolodjanak egymástól. Másrészt újraépítik a kötődési rendszert aktiváló interakciókat oly módon, hogy a tagok képessé váljanak szabályozni az elhagyással és elutasítással kapcsolatos félelmeiket, és ezzel egy időben úgy kifejezni a kötődési igényüket (például a másik közelségének igényét), hogy az válaszkész reakciót hívjon elő a másik félből.

Az Érzelmi Fókuszú Párterápia (EFT) a párkapcsolati problémák hatékony kezelésére kidolgozott pszichoterápiás módszer, mely Sue Johnson amerikai pszichoterapeuta nevéhez fűződik. Magyarországon a Magyar Családterápiás Egyesület keretein belül amerikai kiképzők segítségével képződnek pszichológusok és pszichoterapeuták az Érzelmi Fókuszú Párterápia módszerében.

https://mindsetpszichologia.hu/2018/08/26/fokuszban-az-erzelmek-hogyan-mukodik-az-egyik-legnepszerubb-parterapias-modszer/

vendégeink: Somsák Zsuzsa tanácsadó szakpszichológus, család-és párterapeuta és két régi műsorkészítő társunk Juhász Dani és John Balázs kliniai szk pszichológusok képződő családterapeuták