Az építészek legmagasabb szakmai díja, az Ybl Miklós-díj, 1953 óta létezik. Évente öten kapják meg, jó esetben szakmai érdemeikért.
Az első díjazott feltehetően Gádoros Lajos volt (nincs abc sorrendben más előtte), aki aztán 1958-ban még egyet kapott - Tamás ezért választotta őt alteregójának. Luca -aki szintén ózdi- a 46 díjazott nőt képviselte és megemlékezett az idei átadás napján elhunyt Cs. Juhász Sáráról is.
Idén Csontos Györgyi az egyik díjazott, akit el is hívtunk beszélgetni. Laci látványosan gratulált hajdani évfolyamtársának. Csontos Györgyi DLA építész, egyetemi docens. Dolgozott az Országos Műemlékvédelmi Hivatalban, és többek között a Finta studióban, jelenleg a MIXA Stúdió ügyvezetője. A SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karán oktat. Számos könyv, publikáció (társ)szerzője, valamint 52 építészeti film megalkotásában vett részt. Több lakó- és középület tervein dolgozott építészként, legfontosabb megépült művei mind szülővárosában, Ózdon vannak, többségében barnamezős terület-rehabilitáció történik: a "Kultúrgyár" épületegyüttese, az Ózdi Muzeális Gyüjtemény és Gyártörténeti Emlékpark, a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark és egy általános iskola tornateremmel bővítése és átalakítása.
Megtudhatjátok, hogy Ózd mit jelent Györgyinek és mit Lucának és, hogy mi közük manapság hozzá. Szó esik Györgyi filmjeiről és az egyetemről is.
Az eredeti elképzelés szerint Ozd zenéi mentek volna.
Szokás szerint a facebook oldalunkon képek kísérik a visszahallgatható műsort!
A legnagyobb jóindulattal sem nevezhető ez az adás hallgathatónak, na nem azért, mert nem tettünk volna meg minden tőlünk telhetőt, hanem mert a távadás még nem forrt ki. Négyen a város négy pontján ültünk a mikrofon előtt és a Tilos studiójában az ügyeletes technikus indította, meg bontotta a végén az adást. A következő jobb lesz, az tuti!