Árnyéka önmagának? Az MTA pályázatáról (is)

építési terület
2023.05.29. - 18:30
Lejátszás

Monory Rebeka Mária és Kund Iván Patrik nem ismerhették meg egymást az egyetemen - ennyi korkülönbség azért van közöttük. A Mesteriskola viszont meghozta ezt: mesteriskolás és mester találkozott egymással, amiből később közös pályázások lettek. Életútjukat a találkozásig követjük, majd két érdekes, semmiképpen sem hagyományos emlékmű terveivel ismerkedhetünk meg. A "Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete" fővárosi tervpályázat után a rövidesen 200 éves MTA pályázatát nyerték meg vendégeink, de vezetői döntés értelmében nem az ő tervük épül meg. Noha erre a kiírás lehetőséget adott, mégis mindenkit meglepett a bíráló bizottság döntésének felülírása.