Budapest Eklektik - Weyer Balázzsal

Budapest Eklektik
2021.05.10. - 21:00
Lejátszás

Következő adásunkban Weyer Balázs lesz a vendégünk: elsősorban a május 10-12 között idén ingyenes online fesztivál formájában megrendezésre kerülő Budapest Ritmo kapcsán beszélgetünk.
Az élőzenei rendezvényeket sujtó járványügyi korlátozások következtében az esemény átstruktúrálásának szempontjai mellett kitérünk a hazai zenei élet szereplőit szélesebb körben is érintő zeneipari válság helyzetére: Balázs a Music Hungary Szövetség elnökeként a krízishelyzet kialakulása óta kutatja a kilábalás lehetőségeit, a zeneiparban dolgozó szektorok minden ágazatára kiterjedően, emellett különös figyelmet fordít olyan zenei produkciók sorsára, amiknek a létezését kérdőjelezheti meg a hosszú hónapokon át húzódó koncertmentes időszak. Példa erre a szintén Balázs vezetésével működő Hangvető kiadó, mellyel ebben a nehéz időszakban kiemelt hangsúlyt fordítanak a nemzetközi téren is elismert hazai zenekarok gondozására. A Hangvető legfrissebb kiadványa pedig éppen adásunk napján jelenik meg: a Napfonat zenekar első, 'Szól a világ' című nagylemezének történetét is érintjük a beszélgetés során, egyúttal bele is hallgatunk majd a műsor alatt hétfőn este 9-10 között, a Tilos Rádióban.

weyerb2

Fotó: Nagyillés Szilárd (dal+szerző)