Adásunkban három darabolós gyilkosságot járunk körbe Lugosi Andrással. A téma részletesebb bemutatása tőle alább olvasható:
Szerelmi háromszögek és feldarabolt hullák: a gyilkosság és emberölés, mint város- és társadalomtörténeti probléma
A legtöbb gyilkosságot nem bűnözők, hanem az áldozatok családtagjai követik el, döntően addig büntetlen előéletű személyek. Éppen ezért az emberölések történeti vizsgálata hamar elvezethet ahhoz a felismerésig, hogy a modern bűnözés világa nem vizsgálható a becsületesek és a bűnözők egymástól elkülönülő kettős világának paradigmájából kiindulva, hanem sokkal inkább arról van szó, hogy az a társadalmi dinamika vár megfejtésre, aminek során egyes társadalmi szereplők a bűnelkövetés eszközéhez nyúlnak bármilyen vélt vagy valós érdektől vezéreltetve, míg mások áldozatokká válnak.
A beszélgetés során három két világháború közötti gyilkosságot kívánok társadalom- és várostörténeti kontextusba helyezve elemezni. Ezeknek a bűncselekményeknek három közös sajátossága is van. Egyrészt mind az áldozatok, mind az elkövetők egy kvázi szerelmi háromszög tagjai voltak. Másrészt az elkövetők mind a három esetben feldarabolták a holttestet a gyilkosság után, és a hulladarabok eltüntetésének megkísérlése közben buktak le. Harmadrészt mind a három gyilkosság alkalmas arra, hogy a házasságon és/vagy párkapcsolaton belüli nemek közötti hatalmi dinamikát ezeknek az eseteknek egyfajta mikroszkopikus vizsgálatán keresztül tegyük elemzés tárgyává.
Az 1925-ös ún. Kodelka-gyilkosság esetében a feleség szeretője volt az áldozat, de az esetnek valójában kevés köze volt az ún. szenvedélygyilkosságokhoz, ha ilyenek léteznek egyáltalán, inkább az anyagi haszonszerzés motiválta azt. S ha tekintetbe vesszük azt, hogy a férjet, Léderer Gusztáv csendőrfőhadnagyot kivégezték, míg felbújtója és tettestársa, Léderer Gusztávné, szül. Maria Schwarcz majdnem megúszta 15 év fegyházzal, de a Kúria által kiszabott életfogytiglani büntetéssel így is egyetlen túlélője lett ennek a háromszögnek, a történetet egy nárcisztikus asszony végül sikertelen érvényesülési stratégiájaként is olvashatjuk.
Szabó Júlia Alagon álmában verte szét baltával férjét, Bognár István, hentes és mészárost, akit ő maga és a faluközösség is dologtalannak tartott. A rendőrségi források szerint már régóta levelezett magát özvegyasszonynak kiadva budapesti házasságközvetítőkkel, de vallomása szerint udvarlója is akadt, akire férje meglehetősen féltékeny is volt. A peres iratok tanúsága szerint azonban súlytalan féltékennyé tevési kísérletnél többről nem volt szó, így a történészi forráskritikai munka feladata lesz megállapítani, hogy ebben az esetben szenvedélygyilkossággal állunk-e szemben.
Végül egy 1941-es angyalföldi esetet veszünk szemügyre, ahol is Mandlin Ferenc kocsmáros ölte meg hirtelen felindulásból feleségét, majd a felszolgálónőjét – aki előbb az ő szeretője volt, de később elpártolt tőle, és a feleség előtt is coming outolt – arra kényszerítette zsarolással, hogy segítsen neki feldarabolni a holttestet és eltüntetni a nyomokat.
Az esetek elemzésén keresztül a következő kérdésekre keressük a választ: mitől romlik meg annyira egy házasság, egy párkapcsolat, hogy az egyik fél a másik meggyilkolásával kísérli meg megoldani az elmélyülő konfliktust, illetve mint a Léderer-házaspár esetében egy szinte közösen bepalizott áldozattal szembeni rablógyilkossággal kíván javítani megromlott anyagi helyzetén? Miképpen szabadulhatnak el annyira az indulatok, hogy az elkövetők, akik alapvetően nem bűnözők, hanem egyszeri hétköznapi társadalmi szereplők, „különös kegyetlenséggel” követik el tettüket, és darabolják fel áldozataikat? Mit mutat ez a három 1925–1941 közötti gyilkosság, illetve emberölés a modernizáció első százada után átalakult férfi-női kapcsolatról, a megváltozott társadalmi szerepekről, és a társadalmi nemek (gender) közötti hatalmi dinamikákról? Mindeközben persze a női elkövetők problémájára is lesz alkalmunk kitérni Nemes Sándor, egykori budapesti detektívfőnök-helyettes szellemes megjegyzésének jegyében, miszerint a bűncselekmények jelentős részét nőkért, nők miatt, illetve nőkkel együtt követik el a tettesek. Ehhez persze genderileg túlfeszült korunkban hozzá kell tennünk azt is, hogy nem is oly ritkán nők ellen. Ugyanakkor amellett is próbálunk érvelni, hogy az ilyen gyilkosságok nemcsak az erőszak modern formáinak vizsgálatára nyújtanak alkalmat, hanem a korabeli társadalom viszonyok elmélyültebb megismerése szempontjából is nélkülözhetetlenek.