Nevetek zenekar stúdiókoncert

Népzene
2022.11.21. - 22:00
Lejátszás

A Nevetek zenekar 2019-ben kezdett formálódni a budapesti balkán-táncházas baráti körből. Életünket hosszú évtizedek óta áthatja a balkáni zene és tánc szeretete. Addig-addig kerülgettük az általunk tisztelt zenész barátainkat és a hangszereket, míg egyszer úgy döntöttünk, hogy mi is játszani fogunk a magunk szórakoztatására.

2020 elején egy barátunk súlyos betegsége kapcsán vetődött fel először, hogy egy jótékonysági rendezvény keretében színpadon is megmutassuk magunkat és zenénket a közönségnek, barátainknak.

Repertoárunkban főleg azok a zenék szerepelnek, amelyekre táncolni is szeretünk: többek között macedón, szerb, görög, bolgár, horvát, trák és örmény tájegységekről válogattuk ki a kedvenceinket.
Hiszünk benne, hogy táncolni és zenélni jó. Életünk szerves része a tánc, a zene és a mulatság. Számunkra minden tánccal, zenével töltött nap ünnepnap. Akár a mottónk is lehetne, amit Démokritosz mondott réges-régen: "Élet ünnepnapok nélkül: hosszú út vendégfogadó nélkül."

A Nevetek zenekar tagjai:

  • Almár Ákos - basszusgitár, prímtambura
  • Csabai Klára - ének, csörgő
  • Gombkötő Viktória - klarinét, ének
  • Gyarmati "Hodzsa" Gábor - gitár, ír buzuki
  • Molnár Mónika - ének, keretes dob, csörgő
  • Sipos Gábor "Sipi" - szaxofon, klarinét
  • Szombathelyi Tünde - hegedű, gadulka, baglamasz, pondoszi líra
  • Török Gábor "Torig" - darbuka, cajon, tapan
  • Veszeli Andrea - furulya, ének

Az adásbam elhangzott dalok:

  • Elenaqi - Dél-albánia
  • Sofka - Macedón
  • Bella Olimpia - Macedón
  • Pesacko horo - Dél-kelet-szerbia
  • Niska banja - Szebia
  • Vlasinka kolo - Dél-szerbia Vranje
  • Emkino kolo - Közép-szerbia
  • Niski cacak - Dél-kelet-szerbia
  • Staro Selsko - Selsko oro
  • Dragieva cheshma - Bulgária
  • Neveno mome - Arap horo - Bulgária
  • Kaszapszko horo - Bulgária
  • Bucimis - Bulgária
  • Kopanica - Bulgária
  • Tria Paidia - Görög
  • Karaguna - Görög
  • Tesséra matia - Görög
  • Raikos - Raikovo oro - Macedón
  • Laziko - Pondosz
  • Shoror Komitasi - Örmény
  • Khamkhama - Örmény
  • Tamzara - Örmény
  • Karno Kochari - Örmény
  • Tik Tromachton - "Laziko" - Pondosz