"490 km - 67 óra 54 perc Authentic Phidippides Run.
Ez volt eddigi sportpályafutásom legnagyobb kihívása. Elfutottam Athénből Spártáig, majd vissza Athénba.
Mivel egyedüli nőként indultam a mezőnyben, a győzelemhez már a teljesítés is elegendő lett volna, ezért én a női pályacsúcsot tűztem ki
célul. Ám álmomban sem gondoltam arra, hogy több, mint 6 órával sikerül megjavítani azt."
Maráz Zsuzsanna ultrafutó, edző és a Hospice alapítvány jótékony futója vagyok. A futás a hobbim, a szenvedélyem és a tanítóm is. Missziónak tekintem a futás és ezzel az egészséges életmód népszerűsítését.
Négyszer győztem a 221km-es Ultrabalatonon, ahol én tartom a női pályacsúcsot is. Ötször álltam a görögországi Spartathlon 246 km-es verseny dobogóján, ahol 2018-ban és 2019-ben a dobogó legfelső fokáról hallgathattam meg a magyar himnuszt. Háromszor választottak meg az év ultrafutójának.
Fantasztikus átszakítani győztesként a célszalagot egy versenyen, de legalább ekkora öröm másokat segíteni a kitűzött céljaik elérésében, inspirálni és mutatni az utat. Gyakran tartok motivációs előadásokat, ahol bemutatom az utat, amit bejártam, ahogy egy hétköznapi, átlagos nő, család és munka mellett, a hobbifutásból eljut a világ egyik leghíresebb ultrafutó versenyéig, a Spartathlon győzelemig.