Rádiónk, miként a világ, tele van nagyon érdekes zenei szubkultúrákkal. Óránként más. Azokat csak belülről lehet igazán érteni, mindenhez kell valami beavatottság. Másképp lehet felületesen élvezni, ugrálni rá, elviselni, vagy nemszeretni is. De a zene mindezek nélkül is fontos lehet. Intenzíven, elkerülhetetlenül. Egyszer aztán azon vettem észre magam, hogy már hiszek is benne, hogy van olyan zene, amelyhez nem kell sem tanulni, sem beleszületni, és nem háttér, és nem is tánc-anyag. És nem kell kontextus, hogy kapcsolatba kerüljünk vele. Elméletben nem lehet hinni ebben, de gyakorlatban mindannyian hiszünk. Credo quia absurdum. Ebben a műsorban ilyeneket tudunk meghallgatni vagy újrahallgatni, a világ fontos, ismert vagy ismeretlen zenéit, mintha soha, vagy mindig is ezt hallgattuk volna.