Sofi Oksanen: Tisztogatás, Sofi Oksanen: Ugyanaz a folyó (Putyin háborúja a nők ellen)

A 2026. március 9-én tárgyalt két könyv témakörei: emberi jogok, feminizmus, demokrácia, nemzeti önrendelkezés, háborús bűnök. A finn-észt író, Sofi Oksanen gyerekkorában minden nyáron visszalátogatott szovjet uralom alatt álló Észtországba a nagymamájához. Az itt szerzett élményekből és a későbbi családi mendemondákból áll össze a sötét családi titkokat lassan felfejtő történet, a Tisztogatás.  Oksanen mesterien, mozaikszerűen adagolja az eseményeket, váltogatja az idősíkokat, szerkeszti a történetet, krimiszerű a könyv. Észtországból a németek az oroszok odaérkezése előtt kivonulnak, de a Vörös Hadsereg magát mégis felszabadítónak nevezve, az észt függetlenséget fasizmusnak bélyegezve leigázza a háború előtt független köztársaságot. A Szovjetunió saját, agymosott kommunistáit ülteti a hatalom székeibe, mindent államosít, a lakosság egynegyedét Szibériába deporttálja. (A magyaroknak eléggéi smerős szituáció.) A történések leggyakoribb időintervalluma az 1946 és 1950 köztti sáv, 1992 - Észtország újra függetlenné válásának éve, valamint egy-egy villanás a hatvanas és a nyolcvanas évekből.

Egy idős észt parasztasszony 1992 egyik reggelén egy ismeretlen csapzott fiatal lányt talál a kertjében - ezzel a jelenettel kezdődik a regény. Az asszony szigorú, szikár és mániákusan paranoiás. A lány gyűrött, valami titka van és gyanús akcentusa. A két nő nem beszél sokat, filmszerű visszaemlékezés töredékekből derül ki lassanként, kik ők, miért vannak ott, mit tettek.

Az Ugyanaz a folyó című könyv egy esszé füzér, aminek kiindulópontja a párhuzam vonása a XX. századi Észtország és a mai Ukrajna sorsa között.  Bár kétségtelen, hogy Oksanen ebben a könyvében kiemelten foglalkozik az ukrán nők elleni erőszakkal, a könyv nem csak erről szól. Az orosz katonák által elkövetett tömeges abúzusnak mint katonai fegyvernek a „bevetésével” pusztán azt érzékelteti, hogy az, ami az észt nagymamája testvérével, a Tisztogatás című regénye későbbi hősnőjével a szovjet érában történt, ma szinte egy az egyben megismétlődik: olyan, mintha „újraélnénk az 1940-es évek eseményeit, mivel Oroszország ugyanazt a forgatókönyvet használja, mint a korábbi hódító háborúi során”. Ám mindezzel arra is figyelmeztet, hogy az őrült Putyin mostani katonai inváziója és az egykori Vörös Hadsereg eszközölte módszer hasonlósága, azaz a leigázandó lakosság ellen elkövetett erőszak korántsem öncélú tett, hanem „egy szélesebb cselekménysorozat része”. 

Mindkét könyv a Scolar kiadót dícséri, az előbbit  Pap Éva, az utóbbit Panka Zsólka fordította.