Harsányi Attila – aki sosem tudja, miért osztották rá

A Nemzeti Színház stúdiójában ismerkedett a nagyokkal és a színészettel. Aztán tíz évet töltött el egyik színházból a másikba menve, Pécstől Szegeden át Szolnokig és vissza. Nézte egyszer a Catullusban Seress Zoltánt, és ráragadt a bátorsága. Onnantól máshogy kezdett játszani.

Idén ötvenéves. Többször kapott elismerést a színházi szakmától – POSZT-díjat, Kaszás Attila-díjat –, de hogy színész lesz, abban máig sem biztos. Úgy érzi, még mindig nem szabadult meg attól a szemérmes kisfiútól, aki benne lakik.

Másfél évtizede tagja a miskolci Nemzeti Színháznak. Nem is érti, miért neki adják az olyan komoly feladatokat, mint Cyrano, Tartuffe, La Mancha lovagja, Az üvegcipő Siposa, vagy Ivanov. De ha a színpadon el tud csípni valamit a szerepből, és abban képes feloldódni („mint egy idióta plusztabletta”), akkor rendben van.

Fotó: Éder Vera

Zene: Ennio Morricone, Koós János, Kistehén