A magyar Erin Bronkovichok és az akkugyártás
Drágám, hol a vacsorám?Mai adásunkban Szaszkó Ágnes és Béla Györgyi, az AKÁRTEIS (Akkumulátor Károsult Települések Igazáért Szövetség) egyesületének aktivistái voltak a vendégeink, akikkel a magyarországi akkumulátor gyártás környezeti- és egészségügyi kockázatairól, azok kezeléséről beszélgettünk.
Az Orbán rezsim egyik gazdaságpolitikai unikornisa lett volna az országba nagyszámba betelepülő akkumulátor gyártás és tárolás, illetve hulladékfeldolgozás. Ahogy vendégeink elmesélték, az iparág betelepülésével járó veszélyek, kockázatok felmérése és semlegesítése sem történt és történik megbízható módon, mint ahogy a telepektől sokszor csupán pár száz méterre élő embereket sem tájékoztatták (tájékoztatják) megfelelően a hatóságok és az érintett önkormányzatok. A véleményüket, igényeiket pedig végképp ritkán veszik figyelembe. Ezért kell a civil lakosságnak, önkéntes munkában beleásnia magát a szakmai anyagokba, kiharcolni a tárgyalási lehetőségeket, és képviselni a természtvédelmi és az egészségvédelmi szempontokat. Sziszifuszi küzdelemnek tűnik, de vannak már nyertes csaták.

Műsorkészítő: M. Évi, H. Évi
Pult/zenék: András