Dr. Buda László pszichiáter, a SzomatoDráma és az Ultrarövid Terápia megalkotója

3. utas
2020.09.16. - 10:00
Lejátszás

BL

"Pályám első éveiben hagyományos elmeosztályokon dolgoztam, ahol ugyan nem éreztem túl jól magam, de visszatekintve, ez az időszak rendkívül hasznosnak bizonyult és különös tapasztalatokhoz juttatott az emberi lélek működésével és zavaraival kapcsolatban.

Emellett elkezdtem tanítani a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, hallgatóból tanárrá válva ekkor kezdődött oktatói és előadói pályafutásom. Pszichológiai és szociológiai jellegű tantárgyakban mélyültem el, és éveket szántam rá, hogy csiszoljam, finomítsam magamban, mit és hogyan érdemes tanítani, hogy annak igazán értelme legyen.

Ezzel párhuzamosan kutatásba fogtam, és közel 8 évnyi anyaggyűjtés, rendszerezés és publikálás után Ph.D. címet szereztem az alternatív/komplementer gyógyászat szociológiai és pszichológiai összefüggéseinek témakörében.

Később megbízást kaptam az egyetemtől, hogy megalapítsam az ország első, komplementer medicinával foglalkozó tanszékét, melyet évekig vezettem.

Olyan, akkoriban úttörőnek számító kezdeményezésekbe fogtunk, mint a “természetes élet- és gyógymódok tanácsadója” másoddiplomás képzés beindítása. Szerettem ezt a munkát, inspiráló volt érett, felnőtt, használható tudásra szomjazó embereknek tanítani a pszichoterápiás és természetgyógyászati alapokat, együtt gyakorolni az önismeretet, kommunikációt, odafigyelést, tanácsadást.

Mindeközben egyéni pszichoterápiás praxist folytattam, önismereti pszichodráma csoportokat vezettem, később pedig a vállalati tréningek és a vezetői coaching világába is belemerültem. Mindez rengeteg tapasztalatot hozott a különféle emberekkel, csoportokkal, helyzetekkel való bánás területén, de továbbra is nyugtalanságot éreztem azzal kapcsolatban, hogy mi is a legfontosabb szakmai irány, távlati cél, életfeladat számomra."

https://budalaszlo.hu/