Matematikus. A kovid oltások fénykorában, 2021 telén kezdtünk el Botonddal ezzel a témával foglalkozni. A nemtudjuk.hu oldal létrehozásán túl legnagyobb eredménynek azt gondoljuk, hogy rendszeres beszélgetéseket szerveztünk kis csoportban. Ezen alkalmakkor ellentétes véleményen lévő emberek meghallgatták egymást, szakértők és laikusok egyaránt. Felemelő, igényes párbeszéd jött létre, ami a társadalomban egyre inkább hiánycikk. Sokszor éreztük úgy egy-egy ilyen beszélgetés után, hogy ezt így, egy az egybe fel kellett volna venni, és közzétenni. Most utólag próbáljuk meg felgöngyölíteni az akkor kirajzolódott szálakat.