Klayman 1998-ban fertőződött meg a vírussal. A hordozó a Love Parade 98 válogatás volt; innentől kezdve az évek a különböző stílusok feltérképezésével teltek. 2004. végén volt az első fellépés egy baráti szervezés alkalmával, akkor még CD-ről. 2006. januárjában a Home Club kistermében bizonyíthatott az első FreeE Interaktív party keretein belül, mely egy évre rá a Coolban folytatódott. Ekkor már elkezdte az azóta csaknem 800 megjelenéssel büszkélkedő lemezparkja kiépítését, melyben nagyrészt klasszikus amerikai és modern house található, de emellett techno és egyéb műfajú darabok teszik színesebbé a gyűjteményt.
A 2008-as Lick the Click! vendégszereplés után felkérést kapott, hogy csatlakozzon a Freakyhouse csapatához, akikkel számos kisebb bulit szerveztek a budapesti éjszakában.
2010. őszén egy jól sikerült podcast után Steven M, a Berlint Budapesttel összekötő twoBmusic kiadó feje felvette a hivatalos DJ-k sorába. Még ez év végén White Rack-el közösen elindították Lesson Zero nevű rádióműsorukat a Tilos Rádión, ahol már előzőleg is vendégeskedett a Minimalheadz / Eat Da Beat, a DeliCATessen, a Measure, a Slow Down és a LoMidHigh műsorokban is.
Rendszeres fellépője a július végén megrendezett Alkotótáboroknak, 2010. decemberben a bécsi Praterei szervezőcsapat rezidens-estjén volt vendég a Pratersaunában, továbbá játszott már többek között a Monoban, a Merlinben, a Cökxponban és az Artkatakombában.