DJ Keysert (Mozsik Tibor) – állandó dj partnerével, DJ Shurikennel (Vályi Gábor) együtt – a hazai eklektikus djzés alapjait lefektető mozgalmárok között jegyzik. 1998 óta lemezjátszóznak együtt, de külön-külön már előtte is foglalkoztak bakelitgyűjtéssel. Az elmúlt évek során nemzetközi elismertségre tettek szert, mint fanatikus lemezgyűjtők és a legkülönfélébb régi – elsősorban jazz, funk, soul, afrobeat, latin jazz, brazil – és az ezekből táplálkozó új elektronikus zenék szelektorai.

DJ Keyser Budapesten és a nagyobb hazai városokon kívül a világ számos szegletében megfordult, többek között fellépett New Yorkban, San Franciscóban, Londonban, Manchesterben, Berlinben, Amszterdamban, Lyonban, Bécsben, Prágában, Pozsonyban, Zágrábban, Ljubljanában, Szarajevóban, Újvidéken, Bukarestben és Isztambulban is. Ezeken az eseményeken olyan híres dj-kkel játszott együtt, mint Gilles Peterson, Patrick Forge, Rainer Trüby, a Jazzanova, DJ Vadim, Nicola Conte vagy Nickodemus.

A Keyser & Shuriken páros a fellépések mellett közel másfél évtizede készít közös műsort a Tilos Rádióban. Jelenleg csütörtökönként, 22-0 óra között hallható „A barázdán is csomót!” című zenei műsoruk, amely az internetről is letölthető.

Az Amorf Ördögökből ismert és szólóban Erik Sumoként zenélő Tövisházi Ambrussal közösen alapított Crate Soul Brothers formáció tagjaiként 2002-2005 között számos remixet készítettek a nemzetközi eklektikus szcéna kiadói számára.

2005 nyarán jelent meg Keyser & Shuriken válogatása a Cosmic Sounds London kiadónál, amelyen hetvenes évekbeli magyar jazzfelvételek találhatók.

Diszkográfia:
Crate Soul Brothers - Swinging With Miss Goodnight remixes (Ohm Records)
Crate Soul Brothers – Flyin Down To Rio (Perfect.Toy Records)
Forms of Plasticity – Doombap – Crate Soul Brothers remix (Emarcy)
Kaori – Good Life – Crate Soul Brothers mix (Disorient)
Arkestra One – Seu Paraiso – Crate Soul Brothers remix (Cosmic Sounds London)
Erik Sumo – Pretty Nu! – Crate Soul Brothers remix (Pulver Records)
Easy Life Natural – Keeps the Mind Active – Crate Soul Brothers remix (Juice)
Grupa Organowa Krzystofa Sadowskiego –  Alfa Centaura – Crate Soul Brothers’ Further Out In Space Remix (Crippled Dick Hot Wax!)
Peter Schirmann –  Auf Dem Kiez – Crate Soul Brothers remix (Crippled Dick Hot Wax!)
WLF – First Man on the Moon –  Csoko Matiné First Hungarian On The Moon Remix (Twentysomething Tunes)

Válogatás:
VA – Blue Light – Rare Gems from Hungarian Vaults vol. 2. (Cosmic Sounds London – 2005)