Vézna, elálló fülű, gyakran betegeskedő kisgyerek voltam, és rossz tanuló. Nem bukdácsoltam, de közepesnél jobb eredményt egyetlen tantárgyból sem tudtam felmutatni, és nem kellett ahhoz szívtelennek lenni, csupán tárgyilagosnak, hogy az ember ne jósoljon nekem nagy jövőt. Háborúban ezek a típusok az első roham során elpusztulnak, de én megúsztam a háborút, melyhez hároméves koromban, a kubai rakétaválság idején került a legközelebb a világ.
Bizonyos életrajzokban ezen a ponton szokott elkövetkezni a váratlan fordulat, de Albert Einsteinnel és Seress Rezsővel ellentétben én nem leptem meg embertársaimat sem a relativitáselmélettel, sem a Szomorú vasárnappal. Miután a tanítóképző főiskola énekszakról is kirúgtak, mert nem sikerült kánonban elvezényelnem a Hej Vargáné káposztát főz című népdalt, a legkülönbözőbb munkákat végeztem, így voltam többek között földmérő segédmunkás a kartográfiai vállalatnál és betegszállító műtősfiú a baleseti sebészeten. A nyolcvanas évek végén egy lapnyomdában kötöttem ki korrektorként, hogy aztán a kilencvenes években napi- és hetilapok szerkesztőségeiben végezzem ugyanezt a munkát, ahol mindig volt legális alkohol a hűtőszekrényben, ellentétben a lapnyomdával, ahová a szeszt be kellett csempészni. A HVG-től végül azért rúgtak ki, mert 2003 karácsonyán a Tilos rádió élő adásában egy olyan vállalhatatlan mondat csúszott ki a számon, amely hatalmas közéleti vihart kavart, felbomlott az Írószövetség, izraeli zászlót égettek a Kinizsi utcai Tilos-stúdió előtt, hadd ne soroljam. A provokáció sosem állt távol tőlem, de több mint húsz éven keresztül punkzenészként nem tudtam ekkora közfelháborodást kiváltani, mint ezzel az egyetlen, rossz helyen, rossz időben elhangzó mondattal. Azóta újabb húsz év telt el, és én a legkülönbözőbb hangszereken próbáltam olyan zenét játszani, amely a lehető legkisebb érdeklődésre tarthat számot. Így például a gitárnak és a zongorának hátat fordítva egy cselló, töröksíp, altszaxofon, tuba felállású kvartettel próbálkoztunk éveken át.
Én tubán működtem közre, minthogy azonban tubázás közben nem lehet énekelni, visszatértem a basszusgitárhoz, a tubán elfújt szólamokat pedig inkább nagybőgőn próbálom megszólaltatni vonóval, bár pengetni kényelmesebb. Ilyesmiből persze nem lehet megélni, ezért különböző könyvkiadóknak végzek többnyire korrektori, szerkesztői, olykor műfordítói munkát. Írogatok mindenfélét a punkszövegtől az újságcikkig, a blogról viszont átszoktam a fb-re, mert ott többen olvassák. A Tiloson a Majom a vízben című műsor egyik készítőjeként próbálom szavakkal elmondani azt, amit tubán és nagybőgőn eddig nem sikerült.