Takács Áron

Takács Áron

Műsorok
Euphonic Moments

AeRo

2005-től kezdte megismerni és hallgatni a különböző elektronikus zenei stílusokat, mindig is rétegzenéket hallgatott: lounge, chillout, ambient, liquid drum and bass, trip-hop, deep house, dub techno.

Mivel elég sok stílusba belekóstolt most úgy fest, hogy a deep house és a dub techno-nál találta meg önmagát.
Gyerek korától érdekeli a zene és különböző hangszereken is játszott:
hat év zongora, majd négy év bariton kürt, és újabb hat év harsonázás zeneiskolai keretek között, de volt szerencséje a Jazzmánia Big Band együttesben is játszania a harsona pályafutása alatt két évig.
2010 körül abbahagyta a harsonát, így elkezdett inkább a számítógépes zeneírás felé orientálódni.


2011 elején végezte el az Impro zenei producer iskolában az Ableton zeneszerkesztő tanfolyamot, amely után kezdett el komolyabban foglalkozni a zeneírással.
Első megjelenése 2012 július 23-án a Specdub - Nicaragua (AeRo remix) volt. Több remixet is készített, valamint 2013-ban egy EP-t is (AeRo - Meditation EP). Főként dub techno és deep house elemekkel kombinált zenéket ír.

A célja, hogy a jövőben live act formációban lépjen fel, olyan zenéket tervez készíteni, amiben jelen vannak az élő hangszerek is.
A DJ szakmát már 2006 óta űzi, sokáig csak otthoni mix sorozatokat készített, amiket publikált az interneten, de 2011 óta többször fellépett Budapesten és saját estéket is szervezet, mert minden esetben fontosnak érezte, hogy az emberekkel megismertesse azokat a stílusokat amiket játszik.

Sok mixet készített a Tilos rádióban, és különböző külföldi/hazai internetes rádiókban is. (Helikon rádió, justmusic.fm, nugen.fm, deepindub radio, deepin radio, deepgroove radio, proton radio) Helyszínek, ahol programokat szervezett: Cökxpon Ambient kávézó, Nemdebár, Auróra.

2013. szeptembertől barátjával Szanati Ferenccel megalapították az Euphonic Moments zenei esteket a Nemdebárban.
2014-től kezdett el lemezeket gyűjteni, a gyűjteménye szépen bővül és a későbbiekben főként lemezről szeretne zenélni a mostani laptop helyett.

2015-től elindította Mindspa-val az Off:On zenei esteket az Aurórában. Ugyanebben az évben a nyár folyamán felléptek a Bánkitó Fesztiválon a Bar72 színpadon, és a DVN Camp-en is.
Ugyanebben az évben műsort indított a Tilos rádióban Euphonic Moments néven OhmikRon-nal és Szanati Ferenccel, jelenleg csak itt tevékenykedik rendszeresen. A jövőbeli tervei a műsorban, hogy interjúkat készítsen a DJ/producer ismerőseivel, mindemellett fellépési lehetőséget adjon nekik.

 

https://heartis.at/aerogarcia

https://mixcloud.com/aerogarcia

https://soundcloud.com/aerogarcia