Vida Balázs

Vida Balázs

Műsorok
Szubszonikus Elmélet

My image 1


Sziasztok!

Vida Balázs vagyok, "művésznevem" Vydha.

"A Zene az életemben..."

2002-ben az Érettségi megszerzését követően Hangmester-, Hangtechnikusi képzésre jelentkeztem és folytattam tovább tanulmányaimat.
A zene iránti vonzalom és egyben kíváncsiság már ezelőtt jó pár évvel megjelent a "kis" életemben; ettől függetlenül a bármilyen  
hangszeren való játék, valamint az ehhez szorosan köthető zeneelméleti képzés sajnos kimaradt az életemből.
Minden Zenével, zenekészítéssel - zeneírással, valamint a dj-zéssel kapcsolatos technikát, fortélyt, (többnyire) mind önmagamtól, vagyis autodidakta módon tanultam meg és sajátítottam el;
továbbá természetesen a hangtechnikusi képzés ideje alatt megtanultak kerültek így kiegészítésre, bővítésre.
Körülbelül 2009 az a dátum amivel összekötném a "zenei pályám kezdetét"; megközelítőleg ez volt az az év amikortól kezdve közönség előtt is megmutathattam magam különböző kisebb-nagyobb zenei rendezvényeken (pl. klubok falai közt a dj pultban).
Egy évvel később ( 2010-ben ) változás következett be az életemet (ezzel egyetemben az életvitelemet), valamint az adott zenei stílusomat tekintve.
Míg 2009-től a TECHNO világa volt a magával ragadó, valamint az elképzeléseimnek és azok megvalósításának helyet adó zenei világ, addig ezt 2010-től a PROGRESSIVE HOUSE váltotta fel.

A Prog.House világában úgy érzem, hogy amit kitűztem célul és szerettem volna elérni - megvalósítani, azzal kapcsolatosan a sors kegyes volt és mind megadatottak számomra!
Rengeteg fantasztikus pillanat, buli, zenélési lehetőség, zenei megjelenést jegyezhetek 2010-től egészen 2019 első pár hónapjáig bezárólag; továbbá volt lehetőségem a zene más területén is kipróbálni rátermettségemet és önmagamat (saját zenei kiadó [digitális Label] vezetése, irányítása tekintetében).
Akkoriban még nem a jelenlegi ( VYDHA ), hanem egy másik művésznévvel voltam jelen a zenei világban ( SNORKLE ).

2019 első negyedéve ismét egy egyfajta mérföldkő vagy említendő állomás; ugyanis az élet azt hozta, hogy "A Zene" pihenőpályára kényszerült.
Eme pihenőpálya 2022. (szintén) első negyedévében szépen lassan megindult a felszámolás útján, és gyakorlatilag A Zene visszavezetése az életembe akkor egy a Petőfi Rádió által meghirdetett dj verseny megmérettetése által vette kezdetét.
A VYDHA név ekkor került "felvételre", és gyakorlatilag a versenyre való nevezés már ezzel a névvel történt; valamint az új névvel karöltve "egy úgymond" zenei világban történő visszakanyarodás is lezajlásra került [ a zenei univerzumban egy talán visszatérésnek nevezhető folyamat zajlott le a "kezdeti" TECHNO-záshoz ].
Az elmúlt három év az "videocast" sorozatok készítésével [ "Hétfőt Írunk" (mely sajnálatos módon befejeződött)  ; "Labor D-Light" (melynek részei a jövőben folytatódni fognak!) ], fellépési lehetőségekkel, valamint (egyenlőre kísérleti jelleggel) saját zenék készítésével, remixek gyártásával; és ezzel egyidejűleg eszközpark bővítéssel telt.
2025! Itt már egy valódi mérföldkő keletkezése: 
Csatlakozhattam a TILOS RÁDIÓ csapatához és egyben bizalmat szavaztak számomra, hogy saját műsorral jelentkezhessek, mely a "SZUBSZONIKUS ELMÉLET" nevet viseli!

... röviden, talán ennyit rólam ...