sajtó 2008

| 2022 | | 2020 | | 2019 | | 2018 | | 2017 | | 2016 | | 2015 | | 2014 | | 2013 | | 2012 | | 2011 | | 2010 | | 2009 | | 2008 | | 2007 | | 2006 | | 2005 | | 2004 | | 2003 | | 2002 | | 2001 | | 2000 | | 1999 | | 1998 | | 1997 | | 1996 | | 1995 | | 1994 | | 1993 | | 1992 | | 1991 |


A túlélésért küzd a Tilos Rádió - azaz itt a Tilos, hol a Tilos?
mymusic.hu - 2008.08.28.

Hogy valami nincs rendben a magyar médiapolitika körül, az nem új – sőt bődületes közhely. A problémát tökéletesen illusztrálja a Tilos Rádió hányattatása. Az abszurd dráma szereplői egy nonprofit közösségteremtő adó, egy enyhén skizofrén állami testület, egy szabadgondolkodó elnök és egy részeg műsorvezető. A Tilos eltűnhet az éterből, de nem adja fel. Figyeljétek csak, mi történik pénteken!__

A probléma alapja, hogy van nekünk egy médiatörvényünk, ami 1996-os, tehát 12 éves. A szakértők már akkor is húzták a szájukat, lényegében azonban azóta sem nyúltak hozzá. A jogszabály nem vesz tudomást például az internetes tartalomról sem. Így lehet az, hogy hatalmas médiahype-ot kapó uszító weboldalak működhetnek szabadon, miközben a nonprofit, kisközösségekben és szubkultúrákban gondolkodó Tilos Rádiót egy öt évvel ezelőtti ügy miatt a mai napig büntetheti a honi médiát felügyelő Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT).

Mint bizonyára mindenki emlékszik, 2003 karácsonyán egy Barangó nevű régi motoros punknak volt egy részeg elszólása, miszerint nem lenne rossz kiirtani a keresztényeket. A konzervatív pártok és orgánumok hörgése mellett az ORTT a lehető legsúlyosabb büntetéssel sújtotta a Tilost (tegyük hozzá, természetesen teljes joggal): harminc napos adásszünet, pénzbüntetés és kizárás az állami pályázatokból. Az adó bocsánatot kért, Barangót kirúgták.

Úgy tűnik, öt év múlva sincs vége a vendettának: a szervezet ugyanis nem hosszabbította meg a rádió frekvenciáját, amelyet eddig automatikusan biztosított neki és a hozzá hasonló nonprofit kezdeményezéseknek. Jogilag megtehetik, a dolog mégis példátlan. Az indok: züllesztés, értékrombolás, „a társadalomra káros tartalom” sugárzása. Ironikus, hogy Majtényi László, az ORTT jelenlegi elnöke – aki ombudsmanként liberális szabadgondolkodóként híresült el – saját szervezetével ellentétes különvéleményt adott ki, amely szerint a fent említett érvrendszer nettó baromság.

A helyzet tehát az, hogy a Tilos novemberben eltűnhet az éterből, hacsak meg nem gondolja magát az állam – amit még nagyjából egy hétig megtehet. Ha eltűnik, akkor sincs veszve az ügy, hiszen az adó jobbára eddig is online rádióként működött – mibe, hogy többen hallgatják Winampból, mint autórádióból. Ezentúl tehát csak a neten hallgathatjuk majd az egykori kalózrádiót.

A fentiekkel foglalkozik a Tilos a teljes pénteki, azaz 29-i napon. Nem rinyálás lesz, hanem szembesülés és okítás a digitális közösségi rádiózás mikéntjéről: gyakorlati kérdések, technikai, jogi, társadalmi és gazdasági szempontok tárgyalása egész nap. A Sas leszállt című műsorban kivesézik a fenti sztorit, a 7térítő, a Szakácstolvaj és a Csonkamagyarország médiát és társadalmat kutat, délután pedig Kovács Ádám Hangpostája elmondja, hogy kell érvényesülni a piacon. Este hatig pedig Honty és Hanna a jövőbe tekint.

Kedvcsinálónak pedig idéznénk Majtényi László már említett nyílt levelét – változtatás nélkül. „(…) meggyőződésem, hogy a Tilos Rádió olyan sajátos hangot képvisel a magyar műsorszolgáltatási rendszerben, amelynek a jelenléte mindenképpen üdvözlendő egy valóban plurális médiavilágban. A demokratikus társadalmi berendezkedés ugyanis kifejezetten igényli az egymástól elütő nézetek, stílusok, életérzések, értékek meglétét, és a Tilos Rádió kétség kívül egyedi, sokak számára üdítően szemtelen hangon szólal meg.” Jó lesz tehát vigyázni: aki túl sokat hallgatja, óhatatlanul rádiót akar majd csinálni.

-_nm_-


Az ORTT elvenné a frekvenciáját, de azért támogatja a Tilost
index.hu - 2008.07.0

Az ORTT pár hete nem hosszabbította meg a Tilos Rádió műsorszolgáltatási szerződését, így lehet, hogy az adó eltűnik az éterből, de azért adtak nekik másfél milliót a stúdiótechnika fejlesztésére.

A Kreatív online cikke szerint a Tilos Rádió is nyert az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán, amelyet a nonprofit rádiók működést biztosító technikai háttér és a digitális átállást segítő stúdiók kialakításának támogatására hirdetett meg.

A negyedik fordulóba végül három nem nyereségérdekelt műsorszolgáltató jutott be, közöttük közel hatmillió forint támogatást osztottak szét, köztük az Első Pesti Egyetemi Rádiót működtető Media Universalis Alapítvány és a székesfehérvári FeZeN Rádiót üzemeltető Tehetséges Zenészekért Alapítvány mellett a kedvezményezettek között van a Tilos Kulturális Alapítvány, amely másfél millió forintot kapott a testülettől.

Az ORTT annak ellenére támogatta a Tilos fejlesztését, hogy június elején elutasította a rádió műsorszolgáltatási engedélyének meghosszabbítását, ezért, ha a testület szeptember 5-ig meg nem gondolja magát, januárban újból pályázatot írnak ki a frekvenciára. Éppen ezért lehetséges, hogy a most modernizálásra pályázati pénzt nyerő közösségi rádió 2009. november 5-től eltűnik az éterből.


Nem kell félteni a Tilost
index.hu - 2008.06.17.

A Tilos Rádió műsorszolgáltatási engedélyét nem hosszabbították meg, de még meggondolhatja magát az ORTT. Főleg, hogy új rádiónak egy darabig még nem adhatja a nonprofit adó frekvenciáját.

„Egyenként is a három legsúlyosabb büntetést szabták ki a Tilos Rádióra, a 2003 karácsonyán történtek miatt, és most még egyszer büntetnek minket azzal, hogy az ORTT működésének történetében először a mi műsorszolgáltatási szerződésünk nem hosszabbították meg"- állítja Csabai Gábor, a Tilos Rádió ügyvezetője, aki szerint annak ellenére nem hosszabbították meg automatikusan a szerződésük, hogy az öt évvel ezelőtti incidensre gyorsan és szigorúan reagáltak, és azóta a rádió maga is sokban változott, fejlődött 2003 szent estéjén a Tilos Rádióban a műsorvezető viccből és feltehetően részegen a keresztények kiirtására buzdított, amiből később politikai botrány lett. Az Országos Rádió és Televízió Testület akkor harminc napra felfüggesztette a rádiót, írásbeli utolsó figyelmeztetést kaptak és a Műsorszolgáltatási Alap pályázataiból is kizárták őket. A műsorvezetőt a rádió elbocsátotta.

Múlt héten azonban nem kapta meg a többséget a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságának automatikus meghosszabbítása az Országos Rádió és Televízió Testület ülésén, ráadásul mindezt a testület új KDNP-s delegáltja Tirts Tamás jelentette be egy általa összehívott sajtótájékoztatón. Tirts szerint az ORTT ezzel a döntéssel kezdte meg jogszerű működését.

Nem is adhatják másnak

A helyzetet bonyolítja, hogy a Tilosnak érvényes műsorszolgáltatási szerződése van 2009 november 5-ig, és elvileg 14 hónappal a szerződés lejárta előtt kérheti az automatikus hosszabbítást. A törvényben az azonban nem szerepel, hogy hányszor. ORTT-közeli forrásaink szerint 2008 szeptember 5-ig a Tilos még többször benyújthatja a kérelmét, hátha a testület egy idő után másképp dönt.

Ha mégsem fogadják el a Tilos Rádió kérelmét, akkor az ORTT nehéz helyzetbe kerülhet, ugyanis az Országgyűlés december 31-ig moratóriumot hirdetett az analóg frekvenciákra. Vagyis év végéig nem lehet analóg frekvenciák üzemeltetésére pályázat kiírni, utána pedig egyes forrásaink szerint a digitális rádiózás támogatása érdekében az állam nem oszt már ki analóg frekvenciákat. Vagyis lehet, hogy 2009 november 5-től végleg elhallgat a Tilos frekvenciája.

„A Médiatörvény szerint, amennyiben a Testület nem újítja meg a műsorszolgáltatási jogosultságot, akkor annak lejárata előtt 12 hónappal pályázati felhívást kell megjelentetni, melynek azonban a Testület a médiatörvény módosításáról szóló törvény 9. §-a értelmében 2008. december 31-ig nem tud eleget tenni" - nyilatkozta kérdésünkre Vékony Éva, az ORTT szóvivője, aki szerint a moratórium lejárta után a testület meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket.

Digitális lehetőségek

Ha tehát mégiscsak kiírnak jövőre egy új pályázatot, akkor a Tilos Rádió elvileg indulhat azon, bár kérdéses, hogy meg tudja-e győzni azokat a testületi tagokat, akik egy öt évvel ezelőtti ügy miatt engesztelhetetlenek. Egyelőre egyébként még az is kérdéses, hogy egyáltalán nonprofit rádiót szeretne-e a Tilos frekvenciáján hallani az ORTT. „A médiatörvény szerint elvileg három kereskedelmi rádióra kéne jutnia egy helyi nonprofit adónak, mivel ez az arány még így sem teljesül Budapesten, várhatóan a Tilos frekvenciáját is ilyen rádióknak hirdetik majd meg" - véli Csabai Gábor, aki szerint várhatóan nagy tülekedés lesz, évek óta nem írtak ki a fővárosban közösségi frekvenciára pályázatot Ennek ellenére a Tilos még bízik abban, hogy maradhatnak, ráadásul messze még a jövő november. És egyébként is addigra már lesznek digitális frekvenciák (meg talán a digitális adások vételére alkalmas rádiókészülékek is), így a Tilos ott is próbálkozhat.


A Tilos Rádióról – az ORTT elnökének különvéleménye
emasa.hu - 2008. június 16.

Majtényi László, a médiahatóság közelmúltban megválasztott elnöke közleményben állt ki a Tilos Rádió mellett. A csatorna műsorszolgáltatási szerződésének megújítását ugyanis a múlt héten nem támogatták.
Az Országos Rádió és Televízió Testület a 2008. június 11-i ülésén a Tilos Kulturális Alapítvány műsorszolgáltatási szerződés megújítására irányuló kérelmét nem támogatta. Majtényi László, az ORTT elnöke a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben reagált a történtekre.

„A szavazás során tartózkodtam, de megfontolásaim jelentős mértékben eltérnek a kérelmet nem támogató testületi tagok által megfogalmazott érveléstől, ezért fontosnak tartom, hogy döntéseim indokait az alábbiakban foglaljam össze":

Majtényi László április elejétől vezeti az ORTT-t

A médiatörvény 107. §-a nyújt lehetőséget arra, hogy az ORTT a műsorszolgáltatási szerződést a műsorszolgáltató
kérelmére egy ízben pályázat nélkül megújítsa. Az ORTT mérlegelési szabadságát a törvény szigorúan korlátozza, hiszen a 107. § (3) bekezdése kötelezően előírja, hogy nem lehet megújítani a jogosultságot, ha a jogosult a szerződést (ide értve a Médiatörvény rendelkezéseit is) ismételten vagy súlyosan megszegte. A vagylagosan megfogalmazott kizáró feltételek (ismételt vagy súlyos szerződésszegés) bármelyikének fennállása esetében az ORTT-nek nincsen törvényes lehetősége a megújításra. Ennek a törvényi kötelezettségének az ORTT fennállása óta egészen máig soha nem tett eleget. Most pedig, mikor először alkalmazza, mintegy rendkívüli büntetéssé vált.

A logikus jogértelmezés szerint a jogalkotó az ismételt/súlyos szerződésszegés bekövetkezése hiányának megkövetelésével szinte lehetetlen feltételt állított a megújítás elé, mert ésszerűen alig képzelhető el, hogy valamely televízió tíz, bármely rádió pedig hét éven keresztül úgy működjön, hogy a médiatörvény és a szerződés olykor obskurus rendelkezéseinek a törvény által kívánt módon feleljen meg. És valóban, gyakorlatilag nincs olyan műsorszolgáltató Magyarországon, amely törvényesen élni tudott volna a szerződés törvény szerinti megújításának lehetőségével, mégis korábban mindegyik szerződését meghosszabbította a hatóság. (Lényegesen életszerűbb és alkalmazhatóbb lenne, ha a jogalkotó itt is az „ismételten súlyosan megszegte” fordulatot kodifikálta volna. Megjegyzem, e fordulat megjelenik a médiatörvény 113. §-ának (4) bekezdésében.)

Nézetem szerint a törvény olyan értelmezése fogadható csak el, hogy a jogalkotó a megújítást – amely pályázat nélkül biztosít újabb hosszú időszakot az állam tulajdonában lévő frekvencia használatára – kivételes lehetőségként, az egészen kifogástalanul működő médiumok „jutalmaként” kívánta szabályozni.

Az ORTT-nek a mégoly rosszul megfogalmazott törvényi rendelkezést is értelmeznie, alkalmaznia kell annak érdekében, hogy működése megfeleljen a törvénynek és következetes jogalkalmazói tevékenységet tudjon folytatni. A múltbéli jogalkalmazói következetlenség meggyőződésem szerint nem jelenthet alapot arra, hogy az ORTT a jövőben is hasonlóképpen hozza meg döntéseit.

Az ORTT korábbi testülete az 52/2004. (I. 21.) számú határozatában a műsorszolgáltatót a médiatörvény alapelvi előírásának, valamint a kiskorúak védelmét szolgáló rendelkezéseinek súlyos megsértése miatt szankcionálta. Ezt az eljáró bíróságok is helyénvalónak találták.

A kifogásolható törvényi rendelkezés nem tulajdonít jelentőséget a műsorszolgáltató magatartásában bekövetkezett kedvező változásnak sem, így nem lehetett ügydöntő körülmény, hogy a Tilos Rádió megkövette azokat, akiket megsértett, és az említett eset óta alapvetően jogszerűen működik.

Hangsúlyozni szeretném, rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy az ORTT múltbéli működése nem érvényesítette a médiatörvényben megfogalmazott követelményeket, és ezért a Tilos Kulturális Alapítvány kérelme az első, amely nem kapta meg a szükséges támogatást, ezáltal súlyos büntetés lett az, aminek átlagos bánásmódnak kellene lennie. A törvény rendelkezését figyelmen kívül hagyó korábbi testületi gyakorlatot ugyanakkor nem tekinthettem mérvadónak.

Határozottan nem osztom ugyanakkor azt a testületi vitában elhangzott érvelést, miszerint a Tilos Rádió teljes működése a megújítás megtagadása mellett szól. Nem értek egyet azzal, hogy a műsorszolgáltató által sugárzott tartalom káros, értékromboló lenne, és ezáltal a társadalom védelme érdekében sem volt támogatható a kérelem. (A minősítéstől függetlenül ilyen feltételeket egyébként sem ismer a médiatörvény.) Ezzel szemben meggyőződésem, hogy a Tilos Rádió olyan sajátos hangot képvisel a magyar műsorszolgáltatási rendszerben, amelynek a jelenléte mindenképpen üdvözlendő egy valóban plurális médiavilágban. A demokratikus társadalmi berendezkedés ugyanis kifejezetten igényli az egymástól elütő nézetek, stílusok, életérzések, értékek meglétét, és a Tilos Rádió kétség kívül egyedi, sokak számára üdítően szemtelen hangon szólal meg. Annak ellenére tehát, hogy az adott jogi környezetben a műsorszolgáltatási szerződés megújítását nem tartottam megszavazhatónak, a rádió további működését támogatandónak vélem. Támogatni fogom tehát azt, hogy az általa elfoglalt frekvenciát a jövőben is használhassa.” – áll az ORTT szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.


1984
hocipo.hu - 2008.06.14.

A Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát nem hosszabbította meg az ORTT, pedig a testület állítólag nem is annyira szigorú, mint lehetne. A Hócipő az egyik testületi taggal beszélgetett az esetleges bekeményítésekről._

Hócipő:_ Kedves ORTT-tag, mi végett ez a szigor a rádióval szemben?
ORTT-tag: Nézze, nem tudom, hogy mi ebben a meglepő. Ennek a rádiónak benne volt a nevében, hogy „tilos”, mi csak beteljesítettük a végzetét. Nomen est omen, you know, man?

Hócipő: Más médium is számíthat esetleges retorzióra?
ORTT-tag: Természetesen. Például nem sokára valószínűleg a Velence90 Rádiótól is elvesszük a frekvenciát, mert 1978-ban kétszer is elhangzott a „f*sz” szó. Ez feledhetetlen bűn, még akkor is, ha arra hivatkoztak, hogy a takarítónő hallatszott be a rádióba, amikor a hangmérnök véletlenül kétszer felrúgta a VIM-jét.

Hócipő: Sokan panaszkodnak a műsorok miatt?

ORTT-tag: Természetesen és nekünk reagálnunk kell a hallgatói, illetve nézői panaszokra. Tudja hány nyugdíjas osztja meg velünk az audiovizuális
fájdalmát? Például szeretnénk elérni, hogy a jövőben az amerikai filmekben szereplő „f”-betűs szót ne szó szerint fordítsák, hanem használják helyette a „hű, a teringettét” vagy a „hogy a macska rúgja meg” kifejezéseket.

Hócipő: Ez érdekesen hangozna például Bruce Willis szájából…
ORTT-tag:

Tulajdonképpen az ő szereplésével egyetlen filmet sem szeretnénk látni. Valójában jobban szeretnénk, ha mostantól kezdve leginkább pónikról és pillangókról lenne szó, néha esetleg a csipkeverésről vagy a foltvarrásról – persze csak ha nem túl erotikus.

Hócipő: Egyéb tiltást terveznek-e?

ORTT-tag: Nos igen, szeretnénk az ízeltlábúakról szóló dokumentumfilmeket is betiltani. Több nézőnk jelezte ugyanis, hogy nagyon fél, amikor botpoloskát lát százszoros nagyításban.

Hócipő: És a rádiók ellen is terveznek valamit?
ORTT-tag:_ Igen. Mindenekelőtt szeretnénk, ha halkabban szólnának, mert sokakat zavar a hangos zene. Kicsit szeretnénk, ha mindegyik csatorna a vallási rádiók tematikája felé orientálódna, mert azok is lehetnek aktuálisak. Higgye el, egy idő után sokan megszeretnék a „Gregorián TOP10” jellegű műsorokat.

Hócipő: Végezetül üzennek valamit a tévénézőknek és a rádióhallgatóknak?

ORTT-tag: Hogyne! Még pedig azt, hogy ne aggódjanak, szemmel és füllel tartjuk a médiumokat!

Nékám Petra

Tilost kap a Tilos?
magyarinfo.blog.hu - 2008.06.13.

Leszögezném: lényegében nem hallgatok Tilos Rádiót. Nem is igazán rázna meg, ha végleg eltűnne az éterből, noha pár ismerősöm elkötelezett rajongója a magyar underground zenei élet e fontos bástyájának. Most kiderült, hogy az ORTT véget vet a Tilos működésének, és jövő novembertől nem hosszabbítja meg a rádió műsorszolgáltatási jogosultságát. Eggyel kevesebb törpeadó, mondhatnánk, és ezzel legyinthetnénk is az egészre.
Jön azonban Tirts Tamás, az ORTT KDNP által delegált tagja, és 2003 karácsonyára hivatkozik, amikor is az inkriminált "Kiirtanám az összes keresztényt" mondat elhangzott a Tiloson. Noha akkor a rádió megkapta a büntetését (30 napos műsorszünet) és azonnali hatállyal megvált idióta műsorvezetőjétől, 2008-ban Tirts Tamás ezt a (kétségtelenül súlyos) hibát még felróhatja, és hozzáteheti, hogy "az ORTT végre megkezdte működését".
Itt láthatók a Tilos 2003 évi sajtóanyagai, bocsánatkérésekkel, elhatárolódásokkal, a hiba minden szinten történő beismerésével. Tirts Tamás ezeket nyilván nem olvasta, valószínűleg nem is igazán érdeklik. Kérdés, hogy az ORTT tagjaként (és sejtésem szerint keresztény emberként) vajon nem lenne-e kötelessége figyelembe venni, hogy a Tilos már túlesett Canossa-járásán (az ellene szervezett izraelizászló-égetéssel egybekötött tüntetésről már nem is beszélve)?


Mi lesz veled, Tilos Rádió?
hirextra.hu - 2008.06.12.

Nem kapta meg a többséget a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságának automatikus meghosszabbítása az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ülésén - közölte Tirts Tamás, a testület KDNP által delegált tagja csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kifejtette: az ORTT az elmúlt 12 évben mindig mindenkinek megadta az automatikus hosszabbítást. A szabályok értelmében a műsorszolgáltatási jogosultság lejárta előtt 14 hónappal egy alkalommal lehet kérelmezni az automatikus hosszabbítást. A rádió szerződése jövő novemberben járna le, ezért nyújtottak be kérelmet.

A szakpolitikus az ORTT szerdai döntését úgy értékelte, hogy a testület megkezdte "jogszerű működését". Tirts Tamás, aki március óta tagja a médiahatóságnak, azt mondta, az ORTT azokkal a szankciókkal, büntetési lehetőségekkel, amelyekkel élhetne, az esetek 80 százalékában nem él, vagy nem az elvárható szigorúsággal.

Felidézte, hogy a rádióadón 2003. karácsonyán a hívő emberek érzékenységét sértő mondatok, a keresztények kiirtására vonatkozó kijelentések hangzottak el.

Tirts Tamás kérdésre válaszolva reményének adott hangot, hogy pályázatot írnak majd ki a Tilos Rádió frekvenciájára.
Ha ezt a rádióadó megnyeri, "senki nem akarja őket kizárni" - fogalmazott.


Nem hosszabbított az ORTT a magyargyűlölő Tilosnak

kuruc.info - 2008.06.12.

Az Országos Rádió és Televízió Testület nem hosszabbította meg automatikusan a magyarellenes Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát. Meglepődtünk, gratulálunk.

A jó hírt Tirts Tamás, a testület KDNP által delegált tagja közölte, emlékeztetve arra, hogy az ORTT az elmúlt 12 évben mindig mindenkinek megadta az automatikus hosszabbítást.

A keresztények kiirtását célul kitűző Tilos frekvenciájára várhatóan pályázatot írnak majd ki, amin az alternatív "kultúrát" (Értsd: magyarellenes, kereszténygyűlölő, drogos, cionista rasszista, buzeráns életérzést) sugárzó rádió is indulhat.


Nem hosszabbította
meg a Tilos műsorszolgáltatási jogosultságát az ORTT

hirszerzo.hu - 2008.06.12.

A testület KDNP-s tagja úgy kommentálta a döntést, hogy az ORTT megkezdte "jogszerű működését".
Nem kapta meg a többséget a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságának automatikus meghosszabbítása az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ülésén - közölte Tirts Tamás, a testület KDNP által delegált tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Kifejtette: az ORTT az elmúlt 12 évben mindig mindenkinek megadta az automatikus hosszabbítást. A szabályok értelmében a műsorszolgáltatási jogosultság lejárta előtt 14 hónappal egy alkalommal lehet kérelmezni az automatikus hosszabbítást. A rádió szerződése jövő novemberben járna le, ezért nyújtottak be kérelmet.

Tirts az ORTT szerdai döntését úgy értékelte, hogy a testület megkezdte "jogszerű működését". Tirts Tamás, aki március óta tagja a médiahatóságnak, azt mondta, az ORTT azokkal a szankciókkal, büntetési lehetőségekkel, amelyekkel élhetne, az esetek 80 százalékában nem él, vagy nem az elvárható szigorúsággal.

Felidézte, hogy a rádióadón 2003. karácsonyán a hívő emberek érzékenységét sértő mondatok, a keresztények kiirtására vonatkozó kijelentések hangzottak el.

Tirts Tamás kérdésre válaszolva reményének adott hangot, hogy pályázatot írnak majd ki a Tilos Rádió frekvenciájára.

Ha ezt a rádióadó megnyeri, "senki nem akarja őket kizárni" - fogalmazott.


a Técsői banda
Magyar Nemzet - 2008.06.05.

Az Életek énekének méltó folytatása a hagyományos kárpátaljai ruszin cigányzenekart, a Técsői bandát bemutató dokumentumfilm, Az utolsó kolomejka. A teljesen más alkotókkal, de nagyjából egyidőben készült filmek között számos kapcsolódási pontot találunk, mintha ez a téma a levegőben lenne: itt is sorsok, életutak jelennek meg, és a hangsúly nem a néprajzos megközelítésen van, hanem a jelenség emberi oldalán.

A történet Keszthelyi Imre józsefvárosi lakásán kezdődik, ahol a Técsői banda a magyarországi turnék idején lakik. Ő magát úgy mutatja be, mint táncházast, de annál persze jóval több: tizenkét éve jó hangulatú népzenei műsort vezet a Tilos rádióban, ahol a népzenei élet nagyobbik része rendre megfordul, s alighanem ezek a műsorok a Tilos adástörténetének legértékesebb perceit jelentik, a Técsői banda is sokszor zenélt már itt élőben. Keszthelyi Imre az Utolsó Óra gyűjtésfázisában ismerte meg a Técsői bandát a kilencvenes években, néhány éve azonban a menedzserükké lépett elő.

Megszállottan segíti őket, teljesen önzetlenül, szinte mindent feltéve erre az egy lapra, annyira fontosnak tartja, hogy a Técsői bandát és az általuk képviselt értékeket megismerje a nagyközönség. – Tudom, hogy őutánuk nem jön már arrólfelől senki hasonló, kár lenne hát a kínálkozó alkalmat elszalasztani – mutatja be az együttest, akikkel már szinte szimbiózisban él. Ha itt vannak, kíséri őket a fellépésekre, ha nincsenek itt, akkor meg szervezi a következő utat. Rajta kívül még rendszeres kísérője az együttesnek a részben magyar származású amerikai zsidó zenésszel, Bob Cohennel általában párban látható néprajzos Sue Foy, aki szintén a tengerentúlról érkezett. Látjuk a kis csapatot élesben, amint egy lakodalomban szolgálnak, látjuk alternatív pesti kocsmákban, fesztiválokon, de elkíséri őket a kamera Kárpátalja sajátos hangulatú világába. Megismerjük a családi zenekar tagjait, Csernavec Jóskát, a harmonikást, testvérét, Misut, a tavaly februárban elhunyt és a magyar dallamokat a leginkább ismerő cimbalmost, unokatestvérüket, a dobos Gyurkát, az évtizedek óta vendégzenészként csatlakozott hegedűs Popovics Ivánt, és a jövőt képviselő, egy generációval fiatalabb Hudák Vaszilt, aki Misut váltotta a cimbalomnál, de aki már képzett zenész, olyannyira, hogy zeneiskola-igazgató volt, most pedig egy művelődési házat vezet.

Bár nem „hommage-filmnek” készült Az utolsó kolomejka, végül részben mégis az lett belőle, hiszen a magyar népzenekutatást Csernavic Misu a forgatás közben bekövetkezett halálával legalább akkora veszteség érte, mint az Életek énekének kiindulópontja és az erdélyi népzenei élet emblematikus figurája, Neti Sanyi bácsi távozásával. Talán azért is hatványozottan igaz ez, mivel a kárpátaljai népzenét sokkal kevésbé ismerjük, mint az erdélyit, és az idős prímások szép lassan a sírba viszik az általuk még ismert, a fiatalabbak által viszont már egyáltalán nem játszott magyar dallamvilágot. Hasonló a helyzet a kárpátaljai zsidó népzenével is, amelynek a Técsői banda az egyik legeredetibb forrása: az ő szüleik zenészként még kiszolgálták az egykor ott élt haszid közösséget, és így ők még élőben hallották ezt a mára már a gyakorlatból teljesen kiveszett hagyományt. Ezért is nem véletlen, hogy a klezmer reneszánsz nagyjai – Frank London, Michael Alpert, Yankl Falk – is komolyan érdeklődnek a Técsői banda iránt, Bob Cohen pedig, aki a Kárpát-medencében aktívan kutatja a falusi zsidó zene emlékeit, együttesével, a részben magyar népzenészekből álló világhírű Di Naye Kapelye legutolsó lemezén együtt is muzsikált velük, ez a lemezfelvétel a filmen is megelevenedik.

Kiss Eszter Veronika


Ahol fülledt az erotika
hirextra.hu - 2007.04.13.

A Tilos Kulturális Alapítvány koordinálása alatt működő egész éves programsorozat a kultúrák sokszínűségét kívánja bemutatni, az ismeretterjesztés pedig interneten, rádión és bulikon keresztül zajlik.

Jövő héten indul a következő tematikus hét a rádióban, amely most Afrikára fókuszál. Aki esetleg lemaradt volna az előző kettőről: az ősi kultúrák világ (Ausztrália) és a Közel-Kelet köré szerveződött az első két tematikus hét, az elhangzottak újra meghallgathatóak az interneten. A rádiós és internetes lehetőségeken kívül a kultúrákkal testközelből is meg lehet ismerkedni a tematikus heteket lezáró Tilos Rádió World Party keretein belül. Természetesen a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek az interaktivitásra is: a rádióműsor alatt a hallgatók bármikor betelefonálhatnak, az interneten keresztül is kérdezhetnek, van fórum. És az interneten elérhető információk is folyamatosan bővülnek.

Az április 19-én a Gödörben tartott rendezvényt megelőző héten tehát a Tilos Rádióban meghívott szakértők, egyetemi oktatók, művészek és civil szervezetek képviselő mutatják be Afrika történelmét, kultúráját, gazdagságát valamint helyét a 21. század globalizálódó világában.

Afrikában a XIX. században sokan látták a XX. század nagy reménységét, manapság legtöbbször a különböző helyi konfliktusokról, betegségekről és szegénységről szólnak a híradások az olimpiai öt karikából a fekete színűvel képviselt földrészről. Várhatóan az aktuális problémákról is szó lesz a beszélgetéseken, ahogy Tenke Kata a project egyik szerkesztője is mondta a tematikus hetekről: _„Az egészet úgy lehet összefoglalni, hogy a kulturális antropológia nézőpontját és rendszerét próbáljuk alkalmazni: minél több irányból megközelíteni az adott témát, legyen az gazdaság, vallás, nők helyzete vagy bármi más.” _


A kultúrák közötti párbeszédet szorgalmazó
események 2008 április

Győr Városi Online Média - 2008.04.12.

A Tilos Rádió a One World project keretében április 13-19. között egy egész hetet szentel Afrikának, utazók, zenészek és szakértők bevonásával. Olyan kérdésekre keresik a választ, mint: Vajon miként fogja felhasználni Afrika tartalékait a jövő generáció számára? Miből fogja táplálni és hogyan fogja taníttatni, munkával ellátni jövendő nemzedékeinek millióit? Milyen esélyei vannak a túlélésre és a fejlődésre? Milyen megoldási javaslatokkal áll elő a XXI. század? Milyen kompromisszumok születnek, és ki veszi majd figyelembe Afrika népének sajátos szükségleteit? Hogyan lehet az egyedülálló környezeti adottságokat a lehető legjobban kiaknázni?

Ahogy azt megszokhattuk, a buli sem maradhat el: a World Party sorozat harmadik állomása az emberiség bölcsőjébe, Afrika ősi földjére invitál, a törzsi ritmusok és a lüktető energia világába. A helyszín a budapesti Gödör Klub, időpont április 19. este 20 óra. Az első fellépő Abdul Aziz és Barátai, francia-magyar koprodukció, koncertjük a tradicionális nyugat-afrikai ütőhangszeres zene igazi erejét és a kora, afrikai fuvola lágy dallamait egyaránt bemutatja.
Az Afro Magic Band több mint 10 éve különleges színfoltja a hazai koncertéletnek. Mbaye N'diaye, a zenekar vezetője szülőföldje, Szenegál ősi ritmus- és dallamvilágára építi produkciót, modern hangszerekkel kiegészülve új zenei arculatot alakítottak ki, melyben az eredeti dalokon kívül arab zenei motívumok, valamint a pop és a fekete jazz stílusjegyi is helyet kaptak.

A koncertek után Tilos dj-k zenélnek hajnalig, a party vizuális atmoszféráját a rezidens Onevisione.net több projektoros videomixe és diavetítése mellett különleges vendég kiállítások fűszerezik (a kongói Kuba népcsoport raffia textilművészete, afrikai szobor és maszk kiállítás).


Kultúrák közötti párbeszéd éve
One World - Afrika hét, szeminárium, tanulmányút

civilkomp.hu - 2008.04.09.

Tilos Rádió a One World project_ keretében_ április 13-19. között egy egész hetet szentel Afrikának, utazók, zenészek és szakértők bevonásával. Olyan kérdésekre keresik a választ, mint: Vajon miként fogja felhasználni Afrika tartalékait a jövő generáció számára? Miből fogja táplálni és hogyan fogja taníttatni, munkával ellátni jövendő nemzedékeinek millióit? Milyen esélyei vannak a túlélésre és a fejlődésre? Milyen megoldási javaslatokkal áll elő a XXI. század?

Milyen kompromisszumok születnek, és ki veszi majd figyelembe Afrika népének sajátos szükségleteit?
Hogyan lehet az egyedülálló környezeti adottságokat a lehető legjobban kiaknázni?


Utazás Marokkótól Iránig a zene segítségével
zene.hu - 2008.02.13.

A kultúrák sokszínűségének megismerése érdekében a Tilos Rádió koordinálása alatt „One World Project” néven egy egész éves programsorozat folyik. Március 14-én a Közel-Kelet és az Iszlám világába nyerhet némi betekintést az, aki ellátogat a World Party sorozat legújabb állomására a Gödör Klubba. A World Party sorozat következő, második állomása egy sok szempontból is ismeretlen világba kalauzol: ez pedig a Közel-Kelet és az Iszlám világa, amelynek varázslatos, olykor vegyes csodálattal szemlélt kultúráját mutatja be egy Marokkótól Iránig tartó audiovizuális utazás során.


Közel-Kelet party és tematikus hét a Tilos Rádió szervezésében
est.hu - 2008.03.05.

A kultúrák sokszínűségének megismerése érdekében a Tilos Kulturális Alapítvány koordinálása alatt „One World Project” néven egy egész éves programsorozat kezdődött, mely a Kultúrák Közti Párbeszéd Európai Éve 2008. hivatalos programjának kiemelt magyarországi projektje.

A rendezvénysorozat keretében havonta egy-egy Tilos Rádió World Party kerül megrendezésre Budapesten és a tervek szerint később a vidéki nagy egyetemi városokban is (Szeged, Debrecen, Pécs), mely koncertek, dj-setek, workshop-ok, vizuális performanszok és kiállítások útján ismerteti meg a látogatókat egy adott kultúrkör – Ausztrália, Közel-Kelet, Afrika, az Euro-Mediterrán térség, India, Közép-Európa, Latin-Amerika és Távol-Kelet – művészetével.

A World Party sorozat második állomása egy sok szempontból is ismeretlen világba kalauzol: ez pedig a Közel-Kelet és az Iszlám világa amely varázslatos, olykor vegyes csodálattal szemlélt kultúráját mutatja be a Tilos, Marokkótól Iránig tartó audiovizuális utazás során. A Közel-Keleti partyra a budapesti Gödör Klubban került sor 2008. március 14-én 19 órától.

A Közel-Kelet Party hetében március 7-14. között a Tilos Rádió Tematikus Hetet tart, mely során neves szakértőkkel, utazókkal, zenészekkel sugároz beszélgetéseket az Iszlám világról. A vendégekkel vallási, társadalmi, kulturális témákat járnak körbe, a műsorokban körebjárják e hatalmas régió történelmét és helyét a 21.század globalizált világában. A Tilos mindezzel szeretné elősegíteni e páratlanul gazdag kultúra megismerését, megértését és elfogadását.

A március 14-i partyn az érdeklődők 18 órától Ölvedi Gábor workshopján ismerkedhetnek meg a legnépszerűbb közel-keleti ütőhangszer, a derbuka történetével, játéktechnikájával és az egyiptomi ritmusokkal. A workshop után az 1001 éjszaka meséiből kapunk ízelítőt zenei aláfestéssel Velvet jóvoltából, majd a koncertek következnek, melyek az autentikus és modern arab zenétől kezdve (Khalifa Együttes) az ütőhangszeres bemutatón át (Al-
Tabla Percussion Group) a marokkói ethno-jazz fusion stílusig (Chalaban zenekar) az arab zene számos arcát megmutatják.

A közel-keleti kultúra elmaradhatatlan része a hastánc, melynek két fő stílusát mutatják be a Party-n fellépő táncosok, természetesen élő zenére: Virág Judit a törzsi tánc, Nieto Mercedes a klasszikus raqs sharqi mozdulatművészetét mutatják be tánc előadásuk során.

A koncertek után hajnalig tartó tánc veheti kezdetét a Tilos Rádió dj-k változatos orientális tánczenéire: Szamosi Peti, Maxim, Keyser, AdamSalman észak-afrikai és közel-keleti tánczenékkel, iráni és török funk és modern arab-electro fusion zenékkel kényeztetik hallójáratainkat és táncos lábainkat. Aki pedig lazításra vágyik, Amir & Toma jóvoltából arab és török chill-out zenére pöfékelheti az arab vízipipát, nézelődhet a palesztin művészek képeiből rendezett festmény kiállításon, vagy a falakat borító perzsa szőnyegek közt a Bazárban, miközben autentikus arab kávét kortyolgatva egy bachlava társaságában merülhet el a sivatagi fotók szemet gyönyörködtető tengerében...


__A Tilos Rádió és ausztrália párbeszéde __
origo.hu - 2008.01.30.

A Onevisione csapat különleges panoráma-vetítési technikák alkalmazásával hat majd a nézőkre. Hatalmas panorámaképeken mutatják be Ausztrália arcait, a Red Earth galéria és a Chinese Characters galéria hozzájárulásaként pedig ausztrál bennszülött festmények díszítik a rendezvényt. Szatmári Zoltán és Kalapos Erika Ausztráliában készült fotóit különleges diaporáma kiállításként adnak az estéhez. A partyt megelőzően tematikus hetet tart(ott) a Tilos Rádió (január 26. és február 1 között) melyen az olyan ősi kultúrákkal foglalkoznak, mint Ausztrália, Kína, Egyiptom és Amerika mítoszai, legendái.

origo
Aboriginál zászló

"Ez egy érdekes mixtúra lesz, hiszen a hagyományokon keresztül mutatjuk be a kultúrákat, de közben megjelennek a Tilos Rádióhoz elsősorban kapcsolódó hangok is" - mondja Toma a rádió egyik kurátora. "Aki ismeri a műsorokat, annak persze nem okoz meglepetést, hogy nem "csak" a megszokott dj-k játsszák az elektro stílusokat, hiszen a világzene szintén a rádióhoz tartozik."

"Szerencsénk volt, hiszen az általunk megkeresett fővárosi és vidéki helyszínek is nagyon nyitottan fogadták ezt a kezdeményezést. Felfedezték benne, hogy az audiovizuális műsor, a képek a performansz, a koncert mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy ez a buli feldobja a megszokott hétvégi party felhozatalt."