OMNIBUS - Mozgásban a demokrácia vendég: Solymosi Bálint 2009-11-03 18:00
Az „OMNIBUS a közvetlen demokráciáért“ a Goethe Intézet kezdeményezésére szeptember eleje óta turnézik Délkelet-Európában. A kéthónapos utazás tetőpontja a demokrácia szülőhazájában, Görögországban tett körút. A kétszintes berlini busz egy-egy rövid thesszaloniki és delphi megálló után szeptember 29-én éri el Athént. Itt a Pnüx-dombon, az ókori népgyűlések helyén október 10-ig vár minden érdeklődőt, hogy rendezvények sorával kezdeményezzen eszmecserét demokrácia, művészet és kultúra összefonódásáról és kölcsönhatásairól. A görög főváros Művészeti Akadémiáján ugyanekkor kétnapos szimpóziumra is sor kerül: az „Athéni beszélgetés“ keretében, október 8-án és 9-én prominens vendégek vitáznak a demokrácia eredetéről és jelenéről, valamint arról, hogy milyen impulzusokat adhat a művészet a demokratikus társadalomnak. A szimpózium résztvevői egyebek között: Andreas Auer (a közjog professzora a Zürichi Egyetemen és a Közvetlen Demokrácia genfi Kutató- és Dokumentációs Központjának igazgatója), Bazon Brock (az esztétika és kultúraközvetítés professzora a Wuppertali Egyetemen), Christian Meier (az ókortörténet nyugalmazott professzora, kutatásainak súlypontja a klasszikus Athén), Dimitris Th. Tsatsos (az alkotmányjog professzora, a görög és az Európai Parlament volt tagja), valamint Beuys mestertanítványa, Johannes Stüttgen. Budapestre november 4-én érkezik meg az OMNIBUSZ. Három napon át három különböző helyszínen fog letáborozni: november 5-én a IX. kerületi Csarnok téren, november 6-án a Képzőművészeti Egyetem és a Hunyadi tér közelében, november 7-én pedig a Klauzál téren. Két este Gerhard Häfner, illetve Johannes Stüttgen beszél pénzről, demokráciáról és Joseph Beuys művészetfogalmáról. A gondolat Az „OMNIBUSZ a közvetlen demokráciáért“ gondolata a művész és művészetteoretikus Joseph Beuys „kibővített művészetfogalmának“ eszméjére nyúlik vissza. Beuys művészi aktusként jellemezte a társadalmi és politikai cselekvést. Ennek következtében a társadalmat is műalkotásként fogta fel, olyan „szociális plasztikaként“, amelynek megformálásában minden ember részt vehet. Beuys már legelső bázisdemokratikus akciójához egy öreg buszt használt a demokrácia szemléletes jelképeként. A mostani „OMNIBUSZ a közvetlen demokráciáért“ ezt a gondolatot viszi tovább Brigitte Krenkers és a Beuys közeli útitársa, Johannes Stüttgen kezdeményezésére. Egy olyan akcióművészet gondolatát testesíti meg, amely a közönséget is bevonja a kreatív folyamatba. A busz immár húsz éve a találkozás és vita fóruma, számos népszavazás hajtómotorja, és sokat tett azért, hogy az utca embere részt vehessen a politikai döntésfolyamatokban. Az OMNIBUSZnak ez az első külföldi turnéja.
„Mozgásban a demokrácia“ Az „OMNIBUSZ a közvetlen demokráciáért“ kéthónapos délkelet-európai körútjához azok a kiemelkedő évfordulók szolgáltak kiindulási pontként, amelyekről 2009-ben emlékezik meg Németország: 1949-ben alakult meg a két német állam, 60 éves a német alkotmánytörvény, és húsz éve, hogy leomlott a berlini fal. Az emeletes berlini busz szeptember 4-én megkezdett útján egyebek között a zágrábi, szarajevói, belgrádi, bukaresti, szófiai és szkopjei Goethe Intézeteknél állt meg. Az intézetek e néhány napra a politikai felelősségről és cselekvőkészségről folyó eszmecsere fórumaivá váltak. November 14-ig Ankarában, Bukarestben, Kolozsvárott, Belgrádban, Budapesten, Pozsonyban, Bécsben és Linzben áll meg az OMNIBUSZ, hogy helyet adjon a közvetlen demokráciáról folyó tűnődésnek és vitának. |